Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Révkomáromban az összetartozás

A szlovákiai Révkomáromban, a Selye János Egyetem Danubius Multifunkcionális Központjában Tóth János rektor üdvözlő beszédével vette kezdetét szerdán az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának kihelyezett ülése.
A sorrendben már ötödik kihelyezett ülésen a vendéglátó egyetem rektorának üdvözlete után Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke tartott előadást a felvidéki magyarság helyzetéről a választások utáni időszakban.

Berényi szerint a szlovákiai magyarság lélekszámcsökkenése és a legutóbbi népszámlálás adatai arra mutatnak rá: "Megszűnésre ítéltetett a szlovákiai magyarság." Hozzátette: ezt alátámasztja az is, hogy Szlovákiában nemzetállam-építés folyik, amely nincs híján a megfélemlítés politikájának. Leszögezte: a megmaradás érdekében szükség van a felvidéki magyarság intézményi, pénzügyi és jogi kereteinek bővítésére. Az MKP elnöke hozzátette azt is, hogy reméli, ezáltal is sikerül majd áttörést elérni azoknál, akik egyelőre úgy gondolják: le kell szakadni Magyarországról.

A kihelyezett ülésen Öllös László, a Konstantin Filozófus Egyetem oktatója, a Fórum Intézet elnöke a szlovákiai magyar társadalom és a politikai pártok viszonyáról, Gyurgyík László, a Selye János Egyetem oktatója a felvidéki magyarság demográfiai helyzetéről, Tokár Géza, a Szlovákiai Magyar Kerekasztal civil ernyőszervezetnek a szóvivője pedig Magyarország és a szlovákiai magyar civil szféra viszonyáról tartott előadást.

A parlamenti bizottság tagjai délután több felvidéki települést is meglátogatnak. Ezek sorában Tardoskedden a helyi falumúzeumot, Deákiban a Halotti beszéd című festményt tekintik meg, majd Alsószeliben a felvidéki magyar civil szervezetek képviselőivel folytatnak megbeszélést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Víz, Zene, Virág Fesztivál Tatán a hétvégén

Minden más hasonló rendezvénynél több gyerekprogram várja a látogatókat az idei Víz, Zene, Virág… Tovább olvasom