Kisalföld logö

2017. 11. 18. szombat - Jenő 3°C | 8°C Még több cikk.

Overdose lesz a főcsődör Bábolnán - Így örült a mén a hírnek - fotók

Fedezőménként folytatja a Bábolnai Nemzeti Ménesben Overdose. A kilencéves magyar versenyló kedden költözik át a dunakeszi Alagi Tréningközpontból Dióspusztára.

Fedezőménként  folytatja a Bábolnai Nemzeti Ménesben Overdose. A kilencéves magyar  versenyló kedden költözik át a dunakeszi Alagi Tréningközpontból  Dióspusztára.  
   
A Kincsem Park által szervezett búcsúztatáson Mikóczy Zoltán  tulajdonos, valamint Budai Gyula, a bábolnai ménesbirtokot január  elsejétől vagyonkezelő Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti  államtitkára mellett számos civil és szakmabeli rajongó is részt  vett.   Budai Gyula az esemény alkalmából emlékezetett arra, hogy a  tenyésztést illetően elmaradások vannak, a magyar lóállomány mintegy  50-60 ezres, ugyanakkor Hollandiában ez a szám félmillió. A Kincsen  Nemzeti Lovasprogram éppen a hátrányokat igyekszik leküzdeni - tette  hozzá.   
 
Így örült Overdose, hogy fedezőmén lesz Bábolnán. Fotók: MTI

Példaként elmondta, a Nemzeti Lovarda felújítása az idén kezdődik, s megújul a szilvásváradi lovascentrum is.

Kifejtette, a kormány eltökélt célja, hogy a nagy állami létesítmények mellett a kis helyi műhelyekben folyó képzésekkel ledolgozza az elmúlt évtizedek hátrányait. Ehhez kapcsolódik szervesen a szeptembertől induló lovaskultúra-oktatás az általános iskolákban. Hangsúlyozta: „igyekszünk azokat a feltételeket megteremteni, amelyek a felzárkózást segítik".
Mikóczy Zoltán elmondta: a ló tulajdonosa az Overdose Vagyonkezelő Kft., a társaság tagja - Mikóczy Zoltán többségi tulajdonos mellett - az OTP, a Mol Nyrt., a Közgép, az Euroinvest és a Pannónia Biztosító. A cég kifejezetten azért jött létre, hogy az Overdose-zal kapcsolatos vagyonkezelést felügyelje, a ló aktív korában a Miko Racing and Trading Kft. színeiben versenyzett. A mostani konstrukcióban a Bábolna Nemzeti Ménes szerződéses viszonyban bérli a lovat mint fedezőmént, s az egy évre szóló megállapodás értelmében tíz kancát ingyenesen fedez majd a bábolnai ménesben.

Ugyanakkor harmadik személy tulajdonában lévő kancákat is fedeztethetnek ott – fűzte hozzá. A fedeztetés díja magyar tulajdonos esetében nettó egymillió forint, ugyanakkor – hívta fel a figyelmet Mikóczy Zoltán – ebből 30-tól egészen 90 százalékig kedvezményt tudnak adni a nagyon jó, különleges adottságú kancák esetében.

„A legfontosabb szempont Overdose karrierjének az építése" – tette hozzá. A kimagasló képességű ló mögött hozzávetőleg nyolcéves versenymúlt áll, utolsó versenyét 2011 novemberében, Rómában futotta, a tenyésztés szempontjából azonban egy mén akár 22-23 éves koráig aktív marad.

A tervek szerint egy év alatt negyven kancát fedez, hogy fokozatosan építsék fel karrierjét. Az eredmények 2017-18-ban mérhetők majd, hiszen ekkortól versenyezhetnek az első utódok.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három év után helyi buszjárat indul Esztergomban

A Vértes Volán szombaton Esztergomban elindít egy helyi járatot, amely a kórházat és a vasútállomást kapcsolja be a közösségi közlekedésbe. Tovább olvasom