Kisalföld logö

2018. 07. 22. vasárnap - Magdolna 19°C | 27°C Még több cikk.

Ötcentesen a nevezetességek Észak-Komáromban

Jókai, Lehár, a városháza vagy az erőd bejáratának képe is hazavihető egy ötcentesen annak az érmeprésnek a jóvoltából, amit február 8-án állítottak fel a Turisztikai Információs Központnál a Klapka téren. Az érmék elkészítése egy euró, ennek egy része a városkasszába kerül.

Több városban találkozhatunk érmepréselő gépekkel, melyek lehetővé teszik, hogy a látványosságokat valamilyen formában hazavigyük. Észak-Komárom központjába is került egy ilyen eszköz, ami a turisták és a helyiek örömére négyfajta érmét készít. – Az érmék elkészítése élményt jelent, hiszen mechanikus gépekről van szó, préseléssel kapunk az 5 centesből egy másfajta érmét, amelyiken Jókai, Lehár, a városháza vagy az erőd bejáratának képe szerepel – tudtuk meg Észak-Komárom alpolgármesterétől, Keszegh Bélától.
 
A két barátnő iskolából hazafelé menet próbálta ki az érmeprést.


A gépen először ki kell választani, hogy melyik képet szeretnénk, majd egy 1 euróst és egy 5 centest kell beraknunk a présbe, aminek karját addig tekerjük, amíg az érme el nem készül. – A magyarországi gyártó vállalta az üzemeltetést, a gépet ingyen bocsátotta rendelkezésünkre. Az egy eurók bizonyos hányada a városkasszába kerül, amit terveink szerint a turisztikai szolgáltatások javítására forgatunk majd vissza – tette hozzá az alpolgármester. Az érmeprést szívesen kipróbálják a helyiek is, hiszen újdonságnak számít ez a készülék a város életében.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyenek vagyunk, császáriak - csemegéjüket több országban is fogyasztják és az értéktárba is bekerült

Ilyenek vagyunk, császáriak - csemegéjüket több országban is fogyasztják és az értéktárba is bekerült
Ahogyan egyedi a katolikus templomuk, a férfikaruk és a csemegéjük, úgy különlegesnek számít a falu határa is, ahol a vadnyugat tárul a látogató elé. Ezerjójuk széles körben ismert volt, mártírhalált halt plébánosuk boldog is lehet. Ez Császár, a római kori település. Tovább olvasom