Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Komáromi Nokia - Az elbocsátottak kapjanak maximális segítséget

Jelenleg feltérképezik a munkavállalók továbblépési lehetőségét, kikérik a dolgozók véleményét.

Az Európai Bizottság számára fontos, hogy nagyarányú munkavállalói elbocsátás esetén a dolgozók maximális segítséget kapjanak az újbóli elhelyezkedéshez, illetve az érintett térség meg tudja oldani a kialakult helyzettel kapcsolatos kihívásokat - hangsúlyozta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összefogásért felelős uniós biztos kedden sajtótájékoztatón Budapesten azt követően, hogy tájékozódó megbeszélést folytatott a komáromi Nokia-gyár bezárásáról a vasas szakszervezeti vezetőkkel.

A Microsoft múlt héten jelentette be, hogy bezárja a Nokia komáromi gyárát, amely mintegy 1800 munkavállalót foglalkoztat jelenleg, és amelynek kapacitása egy ideje kihasználatlan.

Andor László kiemelte: az Európai Bizottság az Európai Szociális Alap és a Globalizációs Kiigazítási Alap révén tud pénzügyi segítséget nyújtani ilyen helyzetekben.

László Zoltán, a komáromi Nokia-gyár vasas szakszervezeti alapszervezetének vezetője, az üzemi tanács elnöke elmondta, hogy jelenleg feltérképezik a munkavállalók továbblépési lehetőségét, kikérik a dolgozók véleményét, a munkáltatóval a tárgyalások július 28-án folytatódnak, 15 nap áll rendelkezésre a megállapodásra.

Andor László kifejtette: az Európai Szociális Alap abban segíti a dolgozókat, hogy fel tudjanak készülni a változásokra, átképzéssel pedig rugalmasan tudjanak alkalmazkodni a munkaerőpiachoz. A Globalizációs Kiigazítási Alap pedig - amelyből Magyarország még nem vett igénybe forrást - gyors és hathatós eszköz lehet a dolgozók nehéz helyzetének megoldásában - tette hozzá.

A biztos megemlítette, hogy az uniós források igénybevételében a kormányzati szereplők mellett a magánszektor is komoly szerepet játszhat.

Andor László a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy telefonon beszélt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat vezetőjével, akinek a tájékoztatása optimizmusra adhat okot, szerinte ugyanis Komáromtól nem messze, Győr térségében jelentős munkaerőigény van, illetve képzett munkaerőre épülő új beruházásokkal számolnak az ország különböző részén.

Balogh Béla, a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta, hogy a komáromi Nokia-gyár bezárása nemcsak hazai, hanem 600 szlovák munkavállalót is érint, ezért fontos a szlovák partnerrel a kölcsönös tájékozódás, az ágazati közös gondolkodás. Szerinte a komáromi Nokia-gyárban lévő kollektív szerződés többlet lehetőségeket is tartalmaz létszámleépítés esetére, például a törvényben előírtnál 4 hónappal "megdrágítja" a munkaerő-elbocsátást.

A Vasas szakszervezet 230 munkahelyen van jelen az országban, ezeken a helyeken a szakszervezeti vezetők és a humánpolitika illetékesei közösen megnézik, lenne-e munkalehetőség a Nokia-gyárból elbocsátottak számára - mondta Balogh Béla.

László Zoltán elmondta: a dolgozókkal folytatott párbeszédben felmérik, hogy mit szeretnének elérni.

Kérdésre válaszolva László Zoltán elmondta: a korábbi elbocsátások azt mutatták, hogy becslések szerint az elküldött munkavállalók 70 százaléka tudott elhelyezkedni, abban bíznak, hogy most többeknek tudnak majd segíteni.

László Zoltán a kormány 5 pontos akciótervére vonatkozó kérdésre válaszolva közölte: hasznos számukra, hogy felgyorsítják a tárgyalásokat az oda települni szándékozókkal. Az összefogás az érintett szereplők között előre viheti a dolgokat - jelentette ki a szakszervezeti vezető.

Andor László kérdésre válaszolva közölte, hogy elsősorban a kormányzatnak van szerepe az uniós alapok lehívásában, és szerinte minél előbb lépéseket kell tenni ennek érdekében.

Az uniós biztos elmondta: a múlt héten egyeztetett arról, hogy mikor tudna találkozni a Microsoft illetékes vezérigazgató-helyettesével, akivel a cég hosszú távú elképzeléseiről tárgyalna, hiszen a cég átstrukturálása több európai országot is érint. Az Európai Unió határozott szándéka ugyanis az ipari kapacitás bővítése - tette hozzá.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Többen is jelentkeztek már a Nokia dolgozóiért

Köztük az Apple iPhone-ját is gyártó Foxconn leányvállalata is érdeklődik a komáromi üzem… Tovább olvasom