Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Játszótérbotrány – Az önkormányzatok helyett az állam fizet

Egy most született kormányhatározatnak köszönhetően a magyar állam nemzeti forrásból visszafizeti az érintett 140 önkormányzattól visszavont támogatást, amelyet játszótérépítésre nyertek. Összesen több mint 1,789 milliárd forintot. Egészen eddig úgy volt, hogy a településeknek kell előteremteni a pénzt.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése miatt Magyarországon számos település játszótérépítésre megnyert támogatását vonta vissza a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Komárom-Esztergom megyében Ászár, Bársonyos, Bakonysárkány és Szákszend volt érintett a játszótérbotrányban. Az unió szerint korrupciógyanús volt a pályázati lebonyolítás és a kivitelező a reális árnál sokkal drágábban építette meg a játszótereket. A települések nem érzik úgy, hogy hibáztak volna.

Ászár befizette már a nyert támogatást és a büntetőkamatot, összesen 14 millió 140 ezer forintot. „Mi már befizettük korábban, s nemrégiben visszakaptuk a pénzt a most született kormányhatározatnak köszönhetően. Az állam azért segített az érintett önkormányzatoknak, hogy azok meg tudják őrizni a működésüket. Tartok attól, hogy a jövőben lehetnek szankciói is ennek a segítségnek, mint például az, hogy a későbbiekben az érintett önkormányzatokat kizárják bizonyos pályázatokból. Még testületi döntés nem született, de mint polgármester úgy gondolom, hogy ne lépjünk vissza a bírósági eljárástól, amit már korábban elindítottunk. Az biztos, hogy segítség Ászárnak, hogy a kormány visszafizette a támogatás összegét és a büntetőkamatot is, de erkölcsi jóvátételt ezáltal még nem kaptunk. Úgy gondoljuk, hogy mi nem követtünk el hibát" – fogalmazott Pekár Zsolt, Ászár polgármestere.

Ászáron több mint nettó 12,5 millió forintból építették a játszóteret. Az unió szerint korrupciós volt a lebonyolítás és a játékelemek túl voltak árazva. Pekár Zsolt szerint ők nem követtek el hibát.
Ászáron több mint nettó 12,5 millió forintból építették a játszóteret. Az unió szerint korrupciós volt a lebonyolítás és a játékelemek túl voltak árazva. Pekár Zsolt szerint ők nem követtek el hibát.


Bakonysárkánynak 11 millió 969 forintot kellett volna visszafizetnie. Ősz Ferenc faluvezető szerint önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, s nem szeretnék folytatni a jövőben jogi úton az ügyet, mivel már nincs befizetési kötelezettségük.

A 145 önkormányzatból többen – ha nekik kellett volna visszafizetni a támogatást és a kamatot – fizetésképtelenné váltak volna. Amikor tavaly kiderült, hogy a településeknek fizetni kell, akkor mindenki fellebbezett a döntés ellen, amit elutasítottak. Akkor többen ügyvédhez fordultak, s jogi útra terelték az ügyet.

Szákszendtől 6 millió 944 ezer forintot vállalt át az állam, míg Bársonyostól 23 millió 987 ezer forintot. Utóbbi falunál közel 6 millió forint csak a kamat. Bársonyoson két játszóteret építettek ebből a pénzből.



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dühöngő nyolcadikosra hívott rendőrt a tanár

A 16 éves oroszlányi fiú megrongálta az egyik terem ajtaját, tanára projektorát az asztalról leverte… Tovább olvasom