Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

Előzetesben a tatabányai kettős gyilkos

A férfi szombat hajnalban pisztollyal megölte az édesanyját és az asszony élettársát is. A rendőrökre is rálőtt, a járőrautó több találatot kapott.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Tatabányai Járásbíróság azt a férfit, aki szombat hajnalban a megyeszékhelyen a vád szerint pisztollyal megölte az édesanyját és az asszony élettársát - közölte a Tatabányai Törvényszék sajtótitkára hétfőn az MTI-vel.

Járási Dóra tájékoztatása szerint a bíróság döntését az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így a végzés jogerős.

A bíróság álláspontja szerint mivel az N. N. vádlott által beismert bűncselekményért magas büntetési tétel szabható ki, a férfi szabadlábon hagyása esetén fennállna szökésének vagy elrejtőzésének veszélye.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint szombat hajnalban Tatabánya felsőgallai városrészéből lövöldözést jelentettek. A járőrök az utcán egy halott férfit találtak, ekkor az elkövető tüzet nyitott rájuk. A rendőrök nem sérültek meg, a járőrautó több találatot kapott.

A túszhelyzetnek tűnő helyzetben a Terrorelhárítási Központ (TEK) tárgyalója vette át az irányítást. A férfit - aki mindvégig zavartan viselkedett és lőfegyverét folyamatosan magánál tartotta - végül négyórás tárgyalás után fogták el. Kiderült, hogy a 40 éves vádlott - engedéllyel tartott 45-ös Glock pisztolyával - az anyjával is végzett, nemcsak annak élettársával.

A helyzet megoldására távcsöves puskával felszerelt robotot és BTR-80 páncélozott szállító harcjárművet is a helyszínre juttattak.

A férfi ellen több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, majd emeltek vádat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új hagyományok – alternatív járművek is bemutatkoztak Kocson

Nagy siker volt idén is a fesztivál, amelyre még Japánból is érkeztek és persze a község testvértelepüléseiről, a felvidéki Madarról, Dunamocsról, az olaszországi Montebellunból és Németországból, Oberkochenből, valamint a Tatai kistérség települései is képviseltették magukat a 17. ilyen rendezvényen. Tovább olvasom