Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Elhunyt édesanyja nyugdíjával csalt

Közel nyolc millió forintot vett fel jogosulatlanul elhunyt édesanyja után egy 59 éves tatai férfi, akit jelentős kárt okozó csalással gyanúsít a Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A büntetőeljárást a napokban zárta le a Rendőrség és vádemelési javaslattal továbbította az Ügyészség felé.

A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2011. július 22-én tett feljelentés a Tatai Rendőrkapitányságon, miután észlelték, hogy a gyanúsított 1994. február 6-án elhunyt édesanyja után, annak elhalálozását nem jelentve, 17 éven át jogosulatlanul vette fel nyugdíját.

A férfi akkor vesztette el munkáját és két gyermekről kellett gondoskodnia.

Mivel a nyugdíjat minden hónapban kivitte a postás, kapott a lehetőségen és felvette a pénzt annak ellenére, hogy tudta, nem volna szabad. Azt tervezte, ha anyagilag egyenesbe jön, bejelenti a szülő halálát és visszafizeti az addig felvett összeget. De teltek az évek és nem lett jobb a helyzet.

2011. júliusában azonban a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság megtudta, hogy a nyugdíjra jogosult elhunyt és leállította a nyugdíj folyósítását, majd belső vizsgálatot indított. Így derült ki a 17 évig tartó csalás és az ez által okozott közel nyolc millió forintos kár.

Az 59 éves férfival szemben indított büntetőeljárást a Tatai Rendőrkapitányság lezárta és azt vádemelési javaslattal küldte meg az Ügyészségnek.

Olvasóink írták

  • 10. Tündenéne 2012. október 04. 17:50
    „7. ATX 2012.10.04. 09:40

    Az anyakönyvi hivatal nem jelent senkinek semmit, ez benne a szép. Mindent neked kell, egyesével... (Sajnos most én is megtapasztalom, hát, nem kívánom senkinek... :( )”
  • 9. kekec 2012. október 04. 10:56
    „ATX: nagyjából mindegy, hogy ki mit jelent a nyugdíjfolyósítónak, minden további nélkül elfelejtenek és még 2-3* újra bekérnek tetszőleges adatot.”
  • 8. kmmk 2012. október 04. 10:08
    „tauschen!

    Ahogy az te elkepzeled. A befizetett jarulekok nem a te penzed. Az, hogy valaki befizetett x ft jarulekot, az nem fedezi a mostani kiadasait. Az ingyenelo nyugdijjasok is most veszik igenybe a kulonbozo szolgaltatasokat es nem szamit, hogy mennyit fizettek be. Hiszen azt most kell kifizetni. Mivel te azt mondod, hogy a nyugdij orokolheto legyen, akkor fizesd ki te. Mert en nem fogom.”
  • 7. ATX 2012. október 04. 09:40
    „Mindenesetre ebben az Anyakönyvi Hivatalnak is van szerepe, mert ezek szerint nem jelentette a halálesetet a nyugdíjfolyósító felé...”
  • 6. aaa777 2012. október 04. 08:12
    „Aki 94-ben nyugdíjas volt, az valószínűleg a rendszerváltás előtt dolgozott. Ha jól tudom a nyolcvanas évek vége előtt a munkabért nem terhelték járulékok (sem a munkaadót, sem a munkavállalót), SZJA is csak 87-től van, ha jól tudom. Szóval ez a "megfizette a járulékot" duma nem igazán helytálló.
    Mindenesetre nem volt szép amit az illető tett. Bár szerintem nem akart ő rosszat, csak így alakult.”
  • 5. kekec 2012. október 04. 07:04
    „A kókler firkászok kedvéért segítek kicsit: ´nyolcmillió´.
    Ált. isk. 5. osztály....”
  • 4. Mankapunka 2012. október 04. 01:10
    „Szerintem sok járulékot fizetett,ha az ürge majdnem 40 000 Ft-os nyugdíjat vett fel. Szülő,aki felnevelte,az sem volt különb nála,nem kell mindig mindenkit sajnálni.”
  • 3. cveluska@gmail.com 2012. október 03. 20:16
    „Az a baj Gyerekek, hogy ez sokkal kisebbben is megy..sajnos!!!
    Az én féltestvérem és barátnője a két éve meghal Édesanyám után igényelte vissza az adót...
    Szerintetek milyen érzés, amikor azt sem tudod mi van és ki-kivel van a házkutatásokat és a meghurcolás
    t elviselni??? Szeintem szar és a Gyerekeimnek elmondani, hogy mi is történik Velük.... Szóval, így is szemét dolog, megy úgy is! A legnagyobb gond, hogy MEGGYALÁZZÁK a holt embereket!”
  • 2. lolita 2012. október 03. 18:42
    „Ha jol belegondolunk ez nem is csalas!Edesanyja fizette a nyugdijjarulekot aki beteges volt es koran meghalt,miert ne lenne a fia jogosult ra?Az allamnak milyen joga van elvenni azt e penz amit ,40 even kersztül fizetett?”
  • 1. tauschen 2012. október 03. 18:09
    „Ez jogos,mert 40-évig fizette a járulékot és a családot illeti nem pedig arablobandát”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Előzetes letartóztatásra vár a gyanúsított

Öt rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsít egy 23 éves esztergomi férfit az Esztergomi… Tovább olvasom