Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 21°C Még több cikk.

Befogták az első hódot

Hódok telepedtek meg a Rüdiger-tó kis szigetén. Az állatok megmentése érdekében a befogásuk mellett döntöttek a szakemberek. Az élve befogó csapdákat a hónap elején helyezték ki, amiben a hétfői csapdaellenőrzés során megtalálták az egyik hódot.

– A csapdában egy felnőtt, kifejlett, idősebb példányt találtunk. A hód ideiglenesen a győri állatkertbe kerül – tudtuk meg Juhász Márton környezetvédelmi referenstől. A feltételezések és az éjszakai kamerafelvételek tanúsága szerint a szigeten összesen három-négy hód telepedett meg, őket pedig együtt akarják majd a táti szigetre vinni. A különleges, egyedi gyártású, 160 centiméteres csapdákat még a múlt héten helyezték ki.

Rüdiger-tó. A csapdában egy felnőtt, kifejlett, idősebb példányt találtak.
Rüdiger-tó. A csapdában egy felnőtt, kifejlett, idősebb példányt találtak.


– A hódok félénk állatok, így az első napokban megnézték ugyan a csapdát, de nem mentek bele, pedig csalinak almát és hódpézsmát is használtunk – mondta el korábban Czabán Dávid, a kaposvári egyetem hódkutatója. A hódokat a múlt heti erős széllökések is zavarták, ezért nem sikerült korábban befogni őket. Az állatok még a 2013-as árvíz során kerültek a kis szigetre. Elterjedésük, ahogy Gruber Tamástól, a WWF projektkoordinátorától megtudtuk, nem számít ritkaságnak, az azonban különös, hogy egy belterületet választottak otthonuknak.

A hódcsalád befogásának ötlete azért merült fel, mert a Rüdiger-tavi szigeten egyre kevesebb táplálékhoz jutnak, így előbb vagy utóbb el kell majd vándorolniuk. Félő azonban, hogy a szárazföldön nehézkesen mozgó állatok nem tudnák elhagyni mostani otthonukat, hiszen a tavat csak egy kis vízfolyás köti össze a Komárom környéki vízhálózattal és a Dunával. Száraz időszakban ebben a kis patakban nagyon kevés a víz. A hétfőn befogott példány ideiglenesen a győri állatkertbe kerül, mindaddig, amíg a többi hódot is kihozzák a szigetről. Ezt követően egyszerre telepítik át őket a táti szigetre, ahol már biztonságban lesznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őszre elkészül a sürgősségi centrum Tatabányán

Augusztustól modern infrastruktúra, korszerű eszközök, európai színvonalú betegellátás várja a Komárom-Esztergom megyében élőket, a megújuló tatabányai Szent Borbála Kórházban. Tovább olvasom