Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

Almásfüzitő is érintett a Buda-Cash ügyben

Közel 80 önkormányzatot érint a Buda-Cash Brókerház pénzügyi botránya, köztük Almásfüzitőt is. Az önkormányzatnak több millió forintos tartaléka került veszélybe.


„Szerencsére elmondhatjuk, hogy településünk esetében nem számlavezető pénzintézetről van szó, hanem a társaság a megtakarításainkból létrehozott portfoliót kezelte, illetve remélem kezeli. Nem egyszerű így sem az életünk, mivel a portfolióból pont a napokban szerettünk volna visszahozni, s előzetesen már felszabadítottunk egy jelentősebb összeget, több mint 20 millió forintot, hogy továbbra is zavartalanul tudjuk biztosítani a működésünket. De jelenleg semmi nem veszélyezteti se a bérkifizetéseket, se számláink rendezését" – fogalmazott Karánsebesy Lukács, Almásfüzitő polgármestere, aki elmondta, hogy érdekes módon jutottak el a Buda-Cash Brókerházhoz.

Portfoliójukat 2012-ig egy másik társaság kezelte, ám az megszüntette működését. A felszámolást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vezérelte. „Minket is megkerestek és a lehetőség az volt, hogy az önkormányzat vagy megy a saját feje után, s eldönti ki lesz a portfolió további kezelője, vagy a felügyelet ezt a portfoliót átirányítja a Buda-Cash-hez. Összeült a testület és a szakmai irányítás és úgy gondoltuk, hogy miért ne támaszkodjunk az állam első számú felügyeleti szervére. Elfogadtuk, amit javasoltak" – fűzte hozzá a faluvezető.

A Buda-Cash a település értékpapír-portfolióját kezelte. Ennek 87 százaléka állampapír, míg a maradék forint- és euró alapú befektetés volt. „Úgy gondoltuk, hogy ez egy nyugodt, biztonságos befektetés. Derült égből villámcsapásként ért minket ez a helyzet. Bízunk benne, hogy az állam oda fog állni az érintett települések mellé, és ezt is kérjük, szerencsére bizonyos lépéseket már tettek" – mondta Karánsebesy Lukács.

Hozzátette, nem érti, ha ez a társaság 2010-ben egy nagy átvilágításon esett át, akkor hogyan lehet, hogy 10-15 éves problémákról beszélnek a sajtóban a Buda-Cash körül.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiemelt kockázati helyszínnek számít az autópálya a megyében

Tavaly 1989 esetben indított riasztást a megyei műveletirányítási ügyelet. Tovább olvasom