Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 4°C | 14°C Még több cikk.

Akkor is segítünk, ha nem kérik

Az elmúlt 24 órában több olyan biztonsági intézkedést hajtottak végre a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei, melyeknek köszönhetően életeket mentettek meg.
Tatabányán egy 36 éves férfi az úttesten ülve várta a halált szeptember 4-énkéső este, helyette azonban a rendőrök érkeztek meg. Épp a Tatai úton járőröztek a Tatabányai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei, mikor felfigyeltek a balesetveszélyes helyzetre. A férfihoz mentek, akin látták, hogy viselkedése lassú, kiszámíthatatlan.

Elsőként biztonságba helyezték, majd kérdezgetni kezdték. A férfi elmondta, hogy nagy mennyiségű gyógyszert vett be és alkoholt fogyasztott rá. A járőrök mentőt hívtak a helyszínre, akik kórházba szállították.

Nem sokkal később a rendőrök ismét hívták a mentősöket. Ezúttal Tatabánya Sárberki lakótelepen találtak egy férfit, aki épp könnyített magán. Az 56 éves tatabányai férfi erősen ittas állapotban volt, épp hogy megtudott állni a lábán, a járőrök kérdéseire válaszolni nem tudott, még a nevét sem tudta megmondani. A rendőrök ruházatának átvizsgálása során megtalálták személyi okmányait, így sikerült azonosítani a férfit, akihez ezt követően mentőt hívtak. Ennyivel persze nem ússza meg, a rendőrök feljelentették őt köztisztasági szabálysértés miatt.

Esztergomban is eseménydús volt az éjszaka. Szeptember 5-én hajnalban egy 41 éves esztergomi férfi feküdt a Babits Mihály úton és segítségért kiabált. Elmondta, hogy gyógyszert vett be, melyre alkoholt fogyasztott. A járőrök nem késlekedtek, kórházba vitték, ahol átadták az ügyeletes orvosnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 20 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak két férfit

Több mint 20 rendbeli bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi… Tovább olvasom