Kisalföld logö

2017. 01. 22. vasárnap - Vince, Artúr -9°C | 2°C Még több cikk.

Ácson az iskoláért harcolnak a szülők

A Komárom-Esztergom megyei Ács Pénzásás nevű településrészén fórumon tiltakoztak a szülők az iskola bezárása ellen, amelyet tavaly százmillió forint uniós forrásból újítottak fel. A polgármester összevonásról beszél, illetve az intézkedést a város csőd közeli állapotával indokolja - írta keddi számában a 24 Óra.
A szülők - név nélkül nyilatkozva - elmondták, hogy a felújítás után az iskolát összevonták Ács másik iskolájával, és a jelenlegi városvezetés lépésenként megszüntetné az intézményt, a csökkenő gyermeklétszámra és a spórolásra hivatkozva.

Szeptembertől csupán a 2., a 3. és a 4. osztály kezdi a pénzásási iskolában a tanévet, a többi osztályt a másik iskolában oktatják. Sok gyereknek így több kilométert kell gyalogolnia az intézményig. A következő tanévre tíz elsős iratkozott be, amely nem elegendő egy osztály indításához, ezért a legkisebbek is vándorolnak.

Lakatos Béla polgármester a lapnak elmondta, az önkormányzatnak 150 millió forintos tartozása van, gyakorlatilag a csőd szélén állnak, ezért vonják össze az iskolákat. Az önkormányzat a tanulók utaztatásáról gondoskodott, napi négyszer indul ingyenes buszjárat a településrészek között - tette hozzá a polgármester.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tatabányán tilos az utcán lakni és kukázni

A rendelet január 1-jétől lép életbe. A hajléktalanokat ellátó egyesület elkeserítőnek tartja a döntést. Tovább olvasom