Kisalföld logö

2018. 02. 19. hétfő - Zsuzsanna -5°C | 3°C Még több cikk.

A Selye-gimnázium diákjainak harmada anyaországbeli intézményt választ

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Balassi Intézete az észak-komáromi Selye János Gimnázium végzőseinek tartott előadást a magyar felsőoktatási felvételi rendszerről és a képzési lehetőségekről. Az iskola diákjainak mintegy harmada az anyaországban tanul tovább.

Szlovákiában jelenleg 353 magyar tannyelvű intézmény van, ebből 261 általános, 40 szakközépiskola és 26 gimnázium. Ezek többsége kétnyelvű, tehát szlovák és magyar osztályok is vannak. A legnagyobb, csak magyar tanítási nyelvű intézmény az észak-komáromi Selye János Gimnázium. Idén 118 végzősük van, a korábbi évek statisztikai adatai szerint most is többen választanak magyarországi főiskolát vagy egyetemet.

– Tavaly a 94 diákból hetvennyolc tanulónkat első körben fel is vették felsőoktatási intézménybe. 42-en szlovákiai, 29-en magyarországi, négyen csehországi és hárman ausztriai egyetemet választottak. Az arány minden évben hasonló. Az anyaországiak közül Budapest, Győr, Pécs, Szeged és Debrecen egyetemei a legkedveltebbek. A tanulók 44 százaléka Szlovákiában tanul tovább, de sokan a nyitrai vagy az észak-komáromi egyetemet választják, ahol magyarul tanulhatnak. Csehországban pedig Prága és Brünn áll az első helyen.

Anda Dávid (balról) Szlovákiában, Andruska Enikő Magyarországon, míg Kukel Zsolt Csehországban szeretne tovább tanulni.
Anda Dávid (balról) Szlovákiában, Andruska Enikő Magyarországon, míg Kukel Zsolt Csehországban szeretne tovább tanulni.


– Iskolánkban lehetőséget biztosítunk a fiataloknak arra, hogy felsőfokú németnyelv- vizsgát tegyenek, ami előfeltétele annak, hogy Ausztriában tanulhassanak tovább – tudtuk meg az iskola igazgatójától, Andruskó Imrétől.  A végzősök többsége már konkrétan tudja, hol és mit szeretne tanulni. A Selye diákjai közül Anda Dávid Szlová-
kiában marad, míg Andruska Enikő Magyarországon, Kukel Zsolt pedig Csehországban folytatja tanulmányait.

– Ellátogattam a budapesti Corvinus Egyetem nyílt napjára, beültem az összes szakelőadásra. Nagyon megfogott a diákok által végzett munka és a tanárok motivációja. Bajban voltam a továbbtanulást illetően, de azt biztosan tudtam, hogy mindenképpen Magyarországot választom majd. Végül a kereskedelem és a marketing mellett döntöttem – mondta Enikő.

– Én a szlovákiai egészségügyi egyetemre jelentkeztem, orvos vagy fogorvos szeretnék lenni. Ez egy igen magas színvonalú iskola, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlatra. Mindent szlovákul oktatnak, de nekem nincs problémám a nyelvvel, hiszen a gimnáziumban megkaptam a megfelelő képzést. Mindenképpen itthon akartam tovább tanulni – tudtuk meg Dávidtól.  Tavaly mindössze négy diák választotta valamelyik csehországi egyetemet, de ahogy az igazgató elmondta, ez a szám általában tizenöt körül mozog. Zsolt is a prágai orvostudományi egyetemet nézte ki magának.

– Megfogott a város, illetve az, hogy az egyetemnek nemzetközileg is nagyon jó híre van. Más környezetbe kerülök, idegen nyelvet tanulok és többrétegű tudásra teszek szert, hiszen jobb az intézmény felszereltsége és a lehetőségek is szélesebb skálán mozognak. A szlovák nem okoz nehézséget, így bízom benne, hogy a cseh nyelvvel sem lesznek problémáim. Prága mellett Brünn és Pozsony is szóba jöhet még – mondta Zsolt.  A végzősök június második felétől felvételiznek majd a kiválasztott főiskolákon, egyetemeken.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra becsengethetnek a bársonyosi iskolában

Miután a Klik több iskolát összevont, Bársonyoson is megszűnt az általános iskola. Most mégis úgy tűnik, hogy újból sikerülhet megnyitni. Tovább olvasom