Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

250 idénymunkást várnak Nagyigmándra

Az amerikai tulajdonú Monsanto Hungária Kft. nagyigmándi vetőmagüzemébe 250 idénymunkást keres a kukorica-betakarítás kezdetére, közülük 90 főt jövő év márciusáig foglalkoztatnának - tájékoztatta a társaság létesítményvezetője az MTI-t.
Mészáros András elmondta, augusztus 20-tól kukoricaválogatásra 200 főt szeretnének felvenni, 100 embert pedig más fizikai munkára alkalmaznának, jellemzően nyolcórás műszakokba.

A felvettek közül a legjobb munkatársakat a betakarítás után, a vetőmagkészítés március végéig tartó folyamatában alkalmaznák. A foglalkoztatás időtartamát a mezőgazdaság igényei szabják meg, de a munkalehetőségre minden évben számítani lehet - tette hozzá a létesítményvezető.

A Monsanto Hungária Kft. jelenleg 62 főt foglalkoztat a nagyigmándi vetőmag-feldolgozó üzemben. A létesítményt a társaság az IKR Kft.-től vásárolta meg és 14 milliárd forint, 67 millió dollár ráfordításával felújította és bővítette. A beruházásnak köszönhetően a cég vetőmagtermelő kapacitása megduplázódott, 6500 hektáron állítanak elő 1,2-1,3 millió zsák vetőmagot.

Az amerikai Monsanto Company leányvállalata, a Monsanto Hungária Kft. 1997 óta tevékenykedik Magyarországon. Növényvédőszerek forgalmazása után kezdtek vetőmagtermesztéssel foglalkozni. A társaság a 2012 és 2013 szeptembere közötti üzleti évben 37 milliárd forintos árbevételt ért el, ennek fele exportból származott.

A Monsanto Company az Egyesült Államok 500 legnagyobb cége közé tartozik. A világon összesen 21 ezer alkalmazottat foglalkoztat és 66 országban 404 létesítményt üzemeltet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Komáromi Nokia - Az elbocsátottak kapjanak maximális segítséget

Jelenleg feltérképezik a munkavállalók továbblépési lehetőségét, kikérik a dolgozók véleményét. Tovább olvasom