Kisalföld logö

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -3°C | 3°C

10 százalék alatt a munkanélküliség komárom megyében

Március végén az aktív népességhez viszonyítva 9,8 százalékos volt Komárom-Esztergom megyében a nyilvántartott álláskeresők száma, létszámuk 14.502 fő - közölte a megyei munkaügyi központ igazgatója.
Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint februárban a mutató átlépte a 10 százalékos határt, a március végi csökkenés a munkaviszonyt vesztettként nyilvántartott álláskeresők körében bekövetkezett mérséklődésnek köszönhető. Márciusban 1.735 ember vált nyilvántartott álláskeresővé, harmadával, azaz 923 fővel kevesebben, mint februárban.
A munkaügyi központ nyilvántartásai alapján az egy évvel korábbiakhoz képest az álláskeresők száma 909 fővel, 5,9 százalékkal lett alacsonyabb, a relatív mutató értéke 0,7 százalékponttal javult. Az álláskeresők állományából márciusban 2.289 fő került ki. Létszámuk a februárihoz képest 311 fővel, 15,7 százalékkal növekedett, és 2,2 százalékkal magasabb volt az egy évnél korábbinál.

Márciusban az érvényben maradt igényekkel együtt 3.119 állásbejelentés szerepelt a kirendeltségek kínálatában. Ezek közül a hónap folyamán 1.458 ajánlat érvényessége megszűnt, így a március végére 1.661 betölthető állás maradt a megyei nyilvántartásban.

A hónap folyamán összesen 902 álláskereső közvetítése zárult sikerrel, akik a nyilvántartásból kikerültek közel 40 százalékát adták. A sikeresen közvetített álláskeresők közül 128 főt normál álláshelyre vettek fel, a többiek támogatott munkahelyre kerültek, 734 fő a közfoglalkoztatási programok résztvevőivé vált - mondta el az igazgató.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Esztergom továbbra is költségvetés nélkül

Kétórás, indulatos és személyeskedő vita után Tétényi Éva elnapolta a város képviselő-testületének pénteki ülését. Tovább olvasom