Komárom és környéke

2019.08.20. 16:15

Ellopták a postás bicaját Oroszlányban, amíg ő épp a küldeményeket kézbesítette

Két huszonéves fiatal kötötte el és tette pénzzé a kétkerekűt.

Két oroszlányi fiatalt azzal gyanúsítanak a rendőrök, hogy amíg a postás a lépcsőházban dolgozott, addig a falnak támasztott kerékpárt ellopták.


A gyanú szerint a 20 éves H. Richárd a kerékpárra ült és elhajtott vele, társa a 22 éves K. Sándor gyalog követte őt. A postai táskát leszerelték, és a benne lévő küldeményekkel együtt azt otthagyták K. Sándor, a másik gyanúsított tárolójában - számolt be az esetről a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság.


A kerékpárt Oroszlány hétvégi házas övezetében adták el, az érte kapott pénzt K. Sándor később elköltötte.


A sértett augusztus 19-én délután, a tőle ellopott járművet meglátta egy telken, ezért értesítette a rendőröket. A járőrök a helyszín közelében elfogták a két tettest, az ellopott biciklit lefoglaltak. A kutatás során a leszerelt postai táskát is sikerült megtalálni a benne lévő postai küldeményekkel együtt. A két tettest gyanúsítottként kihallgatták, ellenünk lopás vétség miatt indult büntetőeljárás.


Nyitóképünk illusztráció!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!