Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

Louise Brown mellett ma már több mint hárommillióan, hazánkban körülbelül 30 ezren köszönhetik e módszernek az életüket.


A Lombikcsodák című könyv dr. Kőrösi Tamásnak, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatójának korábban megjelent írásait tartalmazza e témában, számos új cikkel, friss információval megtűzdelve, melyet Vida Melinda ˝lombikbabás˝ családmesékkel és színes, a kezelések előtt álló páciensek számára érdekes és hasznos háttéranyagokkal, dr. Kőváriné Szalánczi Krisztina pszichológus a győri Kaáli Intézeti páciensekkel szerzett tapasztalataival, valamint a meddőség lelki hátteréről megfogalmazott gondolataival, dr. Mikula Zsuzsa altatóorvos pedig mosolycsalogató anekdotáival egészített ki.

– Dr. Kőrösi Tamás nevét, írásait már olvasóink is jól ismerhetik, s nem csak az egészségügyi témákban. A Gyógy-ír mellékletben rendszeresen publikál. Az olvasás és az írás iránti vonzalma mikor alakult ki?

– A családban édesanyám volt nagy olvasó, az útleírásokat kedvelte és Széchenyi Zsigmond vadászatokról írt könyveit. Én az Egri csillagokon, Cooperen, May Károlyon, Vernén, a Timur és csapatán szocializálódtam, de Benedek Elek és a Bárány Boldizsár sem volt ismeretlen számomra. Amolyan mindenolvasó voltam, ami elém került, még néhány pöttyös és csíkos leánykönyvbe is beleolvastam. Pannonhalmán áldás és egyben ajándék volt, hogy osztályfőnökünk és prefektusunk a magyart tanította nekünk. Kinyíltak számomra a kollégiumi könyvtár helyiségei, olyannyira, hogy itt készültem fel az érettségire is teljesen magányosan, olyan prozódiai volt – valószínű a könyvek illata jelentette a doppingot számomra – és ez így maradt a mai napig.


Pannonhalmi diák volt


– A cikkek írásába hol kóstolt bele?

– Az egyetemi klinikusi évek még közelebb vittek az említettekhez, hiszen a klinikus hármas feladattal bír: gyógyít, tudományos munkát végez és kutat. Itt barátkoztam meg a cikkírással. Számos előadás mellett a klinika házi kiadványaiba kellett írni, de megjelentek írásaim más hazai tudományos lapokban is. Közéleti szösszeneteim csak Győrbe érkezésem után kerültek a lapokba. Ezt megelőzően kaptam lehetőséget a szakmaibb, de a köznek szóló publikációk megírására a Gyógy-ír mellékletben Dézsi doktortól. Profi soha nem voltam, csak akkor próbáltam összerendezni a gondolataim, ha úgy éreztem, van is mondanivalóm, így jelentek meg közéleti cikkeim a Magyar Hírlapban és a Magyar Nemzetben is.


– Kiknek ajánlja a Lombikcsodákat?

– A cím magáért beszél: minden volt, jelenlegi és leendő páciensnek, a gyermektelenség okától függetlenül, fiataloknak, akik párválasztás előtt állnak, az életüket fiatalon ledérebbre szabottaknak, akik ez előtt a szabásminta előtt állnak, de a következményeit nem látják.

Szemnyitásnak is szánjuk a könyvet, hogy ki tudják kerülni a meddőségcsapdákat. És persze minden csoda iránt érdeklődőnek, és azoknak is, akik az ördög ˝kénköves szüleményének˝ tartják az asszisztált reprodukciót. Mindenkinek, aki hisz abban és nyitva van a termékenyítő hit befogadására, és elhiszi: ma már igen kevesen vannak, akiknek gyermek nélkül kell leélni az életüket, ha elfogadják az orvostudomány nyújtotta segítséget.


Több a koporsó, mint a bölcső


– Az intézetben naponta 300–400 telefont fogadnak, több hónapos a várakozási idő, mindössze két orvos végzi a munkát, akik szombatonként is dolgoznak. Hogy bírják a tempót?

– Évente 9–10 ezer megjelenés van, ami 10 év alatt csaknem 100 ezer vizitet takar. Fárasztó, napi 8–10 óra feszített tempót jelent, a jól szervezett munka mellett a kubatúra által engedettek felső határán dolgozunk. Sajnos, a beteglétszám – megjegyzem, ránk erőltetett – korlátozása egyelőre bővítést nem tesz lehetővé, hiszen a fedezet nélküli volumennövelés beláthatatlan veszteséget jelent az intézet számára. Egy olyan országban tessenek ezt elképzelni, ahol 30 éve több a koporsó, mint a bölcső. Megbocsáthatatlan rövidlátás a döntéshozók részéről.


A legsikeresebb központ

– Tízéves volt idén ősszel a győri Kaáli Intézet. Sok áldozatot hozott érte, s nem csak a munkában. Megérte? Az egykori gyöngyösi fiú, a későbbi pannonhalmi diák mennyire érzi magát már győrinek?

– Megérte, mert sok mindenben megvalósultak az álmaim. Mindennap azt végezhetem, amit szeretek, a munkám a hobbim is egyben. Azt hiszem, sok helyre beköszöntött a kaális gólya, de a fiókáink az ország minden részén fellelhetők, Záhonytól Szegedig. A legeredményesebben dolgozó meddőségi központ vagyunk az országban, s ezt már a második, 2006 után 2009-ben napvilágot látott statisztikai elemzés is igazolja. A családom is jól érzi magát a városban, a feleségem tanít az egyetemen, a lányom utolsó éves a debreceni egyetem jogi karán és a fiam is oda készül az orvosi karra, így kapcsolatunk az ottaniakkal sem szakadt-szakad meg. Egy kívülálló számára az átlagnál talán gyorsabban élem az életem, de mivel annak vége ki nem számolható, igyekszem minél többet beletuszkolni a hétköznapokba.