Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Kitekintő > Gyerekbűvölő dallamok

Gyerekbűvölő dallamok

Ismerik a Szélkiáltó együttest? Megzenésített verseket adnak elő olyan fülbemászóan, hogy a Mackó csoport óvodásaitól kezdve az utcafesztiválok bámész közönségéig bárkit képesek elvarázsolni.

Pók Viktória - 2010.07.22. 09:52
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Egy egykori taggal arról beszélgettünk, hogyan élték meg a zajos sikereket, s kiderült az is, milyen a jó gyermekdal.

– A Szélkiáltó 1974-ben alakult, a Pécsi Tanárképző Főiskola elsőéves magyar–ének szakos hallgatóiból, én 1981-ben csatlakoztam a csapathoz. Megzenésített verseket adtunk elő, a zenét mi írtuk – kezdte T. Horváth József. – Az igazi sikert az 1983-as Ki mit tud?-győzelem hozta meg számunkra. Országos ismertségre tettünk szert, nagyon sok hazai és külföldi koncertre hívták a zenekart. A verseken keresztül barátságot kötöttünk a kortárs költők többségével.

A sikerek ellenére T. Horváth József 14 év után úgy érezte, a saját zenei útját kell járnia, ezért 1995-ben kilépett a ma is működő zenekarból. Egy évvel később elkészítette első önálló gyermeklemezét, amit minden esztendőben újabb követett. Dolgozott a Piramis tagjaival, Kulka Jánossal, Szvorák Katival, Helyey Lászlóval, Nagy-Kálózy Eszterrel, Rudolf Péterrel, a Kaláka együttessel, Kútvölgyi Erzsébettel, Lukács Sándorral, Hegyi Barbarával. Lemezkiadók felkérésére is írt zenét és nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy Cseh Tamás albumain is játszhatott.

A Szélkiáltó 1974-ben alakult, a Pécsi Tanárképző Főiskola elsőéves magyar–ének szakos hallgatóiból, T. Horváth József 1981-ben csatlakozott a csapathoz (a kép bal oldalán).
A Szélkiáltó 1974-ben alakult, a Pécsi Tanárképző Főiskola elsőéves magyar–ének szakos hallgatóiból, T. Horváth József 1981-ben csatlakozott a csapathoz (a kép bal oldalán).

– 1999-ben Sopronba költöztünk, itt Sarkady Sándor költő közreműködésével készítettem el az Ez az a hely című CD-t, amelyen a jelenkori soproni költészetet mutatjuk be. 2006-ban feleségem, Tranta Julianna Húsvéti meglepetés című gyermekkönyvének feldolgozása következett, a CD-n Reviczky Gábor és Kováts Adél mesélt és énekelt. 2007-ben Sarkady Sándor Télkergető című verseskötetéből válogatva készítettem el a Télkergető című albumot, melyhez egy
Guinness-rekord is kapcsolódik. 2100 óvodás és iskolás énekelt egyszerre Sopron Fő terén és ennek hangfelvétele is rákerült a lemezre. Ez az album a Lapcom segítségével látott napvilágot, a cég a gyártást, az eladást is támogatta és közreműködött a rekord megszervezésében is. A 2009-es Évkergető albumon közel ezer óvodás és iskolás énekel és mond verset – mesélte.

T. Horváth József legutóbbi albumán a tündérek a főszereplők. Tranta Julianna és a Kossuth-díjas Rakovszky Zsuzsa versei a hallgatóságot a mese birodalmába repítik.

T. Horváth József tanárként dolgozik, így a koncerteken kívül is a kicsik között tölti mindennapjait. Esténként hangfelvételeket készít, gyakorol. Felesége is művész, találkozásukat sorsszerűnek érzi.

– Nem hiszek a véletlenekben. Gyermekkoromban is alkotó emberek vettek körül, olyanok, akik keresik önmagukat, akik meg akarják mutatni, miként látják a világunkat. A feleségem képzőművész, nem képes létezni az új alkotás létrehozása nélkül. Talán ez hozott minket össze, így aztán nem lehet véletlen a mi találkozásunk. Gyermekeink valamennyien örökölték az esztétikai érzéket, úgy tűnik, hogy négyük közül a legfiatalabb érdeklődik leginkább a művészetek iránt.

A felnőttek nehezebben oldódnak, de a kicsik, s velük a Szélkiáltók azonnal készek a játékra.
A felnőttek nehezebben oldódnak, de a kicsik, s velük a Szélkiáltók azonnal készek a játékra.

Azt mondják, ma nagyon nehéz albumot kiadni s nem is túl gazdaságos.

– Nem könyű a dolog, de én újra és újra megpróbálom. Számomra nem az album megírása, elkészítése, kiadása a nehéz, hanem az emberekhez történő eljuttatása. Soha nem tudható, hogy az, amit sok idővel, ráfordítással elkészítettünk, sikeres lesz-e, megszeretik-e az emberek.

Nagyon kemény munka az áruházak polcaira eljuttatni egy-egy lemezt annak, akinek nem a kereskedelem a fontos, hanem az alkotás. Én pedig az utóbbi csoportba tartozom...

S hogy jó-e gyerekeknek zenélni, más-e, mint a felnőtteknek?

– Számomra minden zenei-irodalmi megnyilvánulás nagyon fontos – mondta T. Horváth József. – Ugyanúgy készülök az óvodásoknak vagy iskolásoknak tartandó koncertem előtt, mint a felnőtt korosztály esetében. A kicsik azonnal készek a játékra, a felnőttek nehezebben oldódnak. Hogy milyen a jó gyermekdal? Talán az, amelyik felkelti a kicsik érdeklődését, amit meg tudnak érteni, amivel könnyen tudnak azonosulni. Ezért egyszerű, világos zenei formákat használok. A gyermekdalaim száma meghaladja a százat, melyek több tízezer óvodáshoz, iskoláshoz eljutottak.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...