Kisalföld logö

2018. 10. 17. szerda - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Zacskó

Felnőttek a jéghegy csúcsáig és nagyobbak lettek, mint maguk a felnőttek.
A jéghegy és a hatodik osztály, avagy a National Geographic és a sarki pékség. Találkoztak. Csillogó szemű XXI. századi kis garabonciások meggyőzték kedvenc reggelizőjük üzletvezetőjét, hogy ne műanyagba, hanem papírba csomagoljon. A tulaj nem elzavarta a szedtevette-teremtette-ebugattákat, hogy ne üssék bele az orrukat a felnőttek dolgába, hanem engedett. Kapott érte oklevelet, híres lett és szél szárnya viszi jóságát. 

A történet egy kagylóhéjban is elférne, olyan pici. Ám olyan csoda, amit csak egy kagyló tud elrejteni: igaz is, gyöngy is. A jéghegyként lebegő műanyag zacskó egy újság címlapjáról odaúszott az iskolásokhoz és üzent. 
Hogy az idealizmus diadalmaskodott vagy a racionalitás hideg tényei – egyre megy. Valamit megértettek a gyerekek a jövőről, a felelősségről, a lehetőségekről, a közösség erejéből és a sikerről. Felnőttek a jéghegy csúcsáig és nagyobbak lettek, mint maguk a felnőttek. 
 
Ha kívánhatnék valamit ezeknek a gyerekeknek, akkor az lenne, hogy éljenek meg a jég(hegy) hátán. És ők is ezt akarják: óceánban terpeszkedő jéghegyeket, fültisztító nélkül úszkáló csikóhalat, zacskótól megszabadított madarakat, gúzs nélkül éldegélő öreg teknőcöket.

Ugyanolyan álszentség lenne műanyag nélküli világról álmodni, mint az autómentesről. Fáj vagy sem, évente több mint 3 százalékkal több fogy műanyagból, a kereslet pedig egyre nő és nő... A kérdés nem az, hogy élhető-e a világ műanyag nélkül.

A kérdés, amit feltettek a gyerekek: okosabbak vagyunk, mint egy hatodikos?

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Építsünk csapatot!

Lehet játszani máshogy is. Együtt, csapatban! Tovább olvasom