Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 13°C Még több cikk.

Valósághű értékelés

...ahány ember, annyiféle lehet az évértékelés. Mindegyik fogódzóul – és okulásul – szolgálhat mindnyájunk számára.
Pártfüggetlenként azért el kell ismernünk, hogy ebben a farkasordító hidegben nem semmi eltökéltség és akaraterő jellemzi a Miskolcról Budapest felé tartó gyalogmenet résztvevőit, akik az akcióval a borsodiak rémisztő és kilátástalan helyzetére hívják fel a figyelmet. A „Munkát, kenyeret" menethez tegnap az egyik kisebb parlamenti párt két tagja is csatlakozott. Az a párt különben arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyik weblapon az állampolgárok elmondhatják véleményüket a kormány 2011-es teljesítményéről. Egyfajta civil „évértékeléseknek" lehettünk hát tanúi, párhuzamosan a miniszterelnök tegnap délutáni országértékelésével.

Meggyőződésem, ahány ember, annyiféle lehet az évértékelés. Mindegyik fogódzóul – és okulásul – szolgálhat mindnyájunk számára. Ugyanis Pista bácsi meg Kati néni meglátásai, amiket a saját bőrükön szerzett tapasztalatok után fogalmaznak meg, éppúgy igazak és érvényesek, mint a nagypolitika szereplőié, akik ugyan miért is ne jó szándékkal ígérnének eredményes országépítést? Ugyanakkor egyes becslések szerint hazánkban napjainkban mintegy három-négy millióan élnek a létminimum alatt.

Ezek egy része most nem a szájukkal, hanem a lábukkal tart „országértékelést". Valóságosnál is valósághűbbet.

Olvasóink írták

  • 1. Dwatson 2012. február 09. 20:26
    „Lehet hogy a "munkát,kenyeret!"követelést" kenyeret és cirkuszt!" követelésre kellene módosítani,mert abból az egyik máris teljesült,cirkusz az már van.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gratuláció

A NAV olyan helyre küldte el Évát és a többi kollégát, ahol a revizoroknak már a szüleik, sőt, a… Tovább olvasom