Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Túllépnek a hatáskörükön

A hozzájuk fordulók minden ügyes-bajos dolgát elintézik a levélcímzéstől az igénylőlap-kitöltésen át a gázszámla értelmezéséig.

Nyolcvan településvezető ajtaján kopogtattam az elmúlt hat hónapban, és még félúton sem járok megyénkben. Ennek ellenére már most érdemes csokorba szedni a tapasztalatokat. Mert jó látni, hallani azt, amilyen gondos gazdaként és amilyen szeretettel beszélnek falujukról a polgármesterek. És jó megélni azt is, hogy ezek nem üres, tartalom nélküli szavak, ugyanis a fejlődés, persze eltérő mértékben, de mindenütt kézzelfogható.

Hiszen nem mindegy, hogy vannak-e jól működő vállalkozások, ezzel együtt biztos munkahelyek egy faluban vagy sem. Nem mindegy, hogy közel van-e a nagyváros, hogy alkalmat ad-e a környék a falusi turizmusra és a sort még folytathatnánk. Mégis, saját lehetőségeikhez mérten vagy azon túl is, vannak szép eredmények. Közösségi terek épülnek szabadban is, a felújított kultúrházakban is, szépülnek a faluközpontok, saját falubusszal szervezhet kirándulást a helyi népdalkör, horgászversenyt rendezhetnek a helyi gyerekeknek a pályázati pénzekből és lelkes közösségi munkával kiépített, gyönyörű kis tavon az új faluközpontban. Jó látni, hogy az önkormányzatnak csak az alapanyagot kell megvennie, mert az utcában élők maguk fogtak össze és simították el háromszáz méter hosszan a betonutat.

Jó látni azt is, hogy a polgármesteri hivatalok nem hagyományos hivatalként működnek még a legkisebb faluban sem. Sokszorosan „túllépnek hatáskörükön", mert a hozzájuk fordulók minden ügyes-bajos dolgát elintézik a levélcímzéstől az igénylőlap-kitöltésen át a gázszámla értelmezéséig.

Jó látni azt is, hogy önállóan, rátermettségükkel, saját erejükkel milyen sok dologra sikerült eredményesen pályázniuk, s közben több (nagy)várossal ellentétben fegyelmezetten gazdálkodtak, nem adósodtak el, jó gazdaként gyarapították javaikat a falvak.

Mindez azt jelzi, hogy jól működik az önkormányzatiság régiónkban. Ennek köszönhető nagyrészt, hogy még a legreménytelenebb helyzetben lévő települések sem néptelenedtek el. Fennmaradtak annak ellenére is, ha esetleg nincs munkalehetőség a környéken, ha meg is szűnt az iskola, ha az orvos is csak hetente rendel. Mégis létezik egy megtartóerő, ami összefogja a közösséget.

Biztosan nem vagyok ezzel egyedül, amikor azt kívánom, hogy ez a jövőben is így maradjon. Hogy még a legkisebb falvaknak is megmaradjon az önrendelkezésük, hogy ezután is „túlléphessenek a hatáskörükön", maradjon lehetőségük arra, hogy minden ügyes-bajos dolgot elintézzenek az ott élőknek. Hogy legyen miből fenntartaniuk magukat és önmaguk dönthessenek saját dolgaikról.
Képesek rá. Ezt megmutatták.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Euró, vízió

A legnemesebb szándékok futnak bele a görcsösség zsákutcájába, ha nem vesszük észre: ez egy… Tovább olvasom