Megtakarítani? Miből, kezit csókolom? Örül a család, ha a hónap közepéig kihúzza, mert onnan már tolható. A nagybevásárlás a következő fizetésig. A megtakarítások többsége, ha volt is, mára elapadt. Kellett kosztra, kvártélyra, taníttatásra, albérletre a főiskolás gyereknek, a benzinre a kocsiba és arra a kis borocskára, söröcskére, ami ugye enyhe vigaszt mégiscsak képes nyújtani a szorgos napok végén. Pénzünk semmi. És mégis, valami csoda folytán, valami eszeveszett tudással a birtokunkban mi túlélünk és megélünk. Esküszöm, nem tudom, hogyan csináljuk. Hogyan vagyunk képesek arra, hogy azért dolgozzunk, hogy dolgozhassunk, és nem azért, hogy éljünk. A magyar ebben is élen jár. Pedig akadnak nehezítő körülmények.
Elég csak a számlázások körüli dolgokra gondolni. Voltak már úgy, hogy elmentek a boltba vásárolni és miután megkapták az árut, azt mondták, 30 nap múlva fizetnek? Vagy 60 nap múlva? Márpedig ez a gyakorlat igencsak általános a magyar hétköznapokban. Azt mondják a nagy megrendelők, és nem csupán az építőiparról van szó, hogy örüljön a kis beszállító annak, hogy dolgozhat. Aztán majd valamikor, amikorra már régen késő, hogy a pénzéhez juthat, megkapja a járandóságát, persze egy deka kamat nélkül.
Magyarország csodaország. Akik dolgoznak, azok egyre több munkát végeznek, hogy családjukkal boldoguljanak. Akik pedig nem dolgoznak, azok általában nem is akarnak. Megélnek így is, úgy is. Végső soron mindenki megél vagy így, vagy úgy. És nem csupán megélünk, de túl is élünk.
Ezzel csupán egyetlen probléma van. Mást igen, de magunkat nem tudjuk túlélni. Mert sem pénzt, sem energiát, sem szeretetet, sem jókedvet, bizalmat, optimizmust nem tudunk tartalékolni. Mindegyikre most van szükségünk. Most azonnal, hogy túléljük ma ezt a napot. Holnap pedig újrakezdjük az egész túlélési procedúrát. De ebbe mégis bele lehet halni...
28°C
Hozzászólok! 
