Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Télértékelő

Miként temethet maga alá lassan, de biztosan közel hárommillió embert egy jobb sorsra érdemes országban a kenyér-parizer-villanyszámla szentháromsága?
Gorombán oldalba vágott bennünket a tél. Csikorog a fagy, pörögnek a gázórák, hasad a pincékben kosárszám a fa, már persze ott, ahol van mit hasítani. De nemcsak a hideg dermesztő, hanem a statisztikák is. Anélkül, hogy számháborúzni akarnék bárkivel, a tél kezdete óta figyelembe véve a rendőrség, a szociális szervezetek számait, Magyarországon mintegy másfél százan halhattak meg a fagy miatt, ideértve a kihűléssel kórházakba kerülteket, akiken ott már nem tudtak segíteni. És még koránt sincs vége.

Számosan közülük az utcán éltek, Isten szabad ege alatt. A hajléktalanok sokak szemében páriák, velük kapcsolatban lehet könnyű szívvel rutinból mondogatni, hogy berúgtak, elestek, elaludtak, kihűltek, meg hogy ilyen a rossz alkohol természete, valójában nem is igazi emberek, nemkívánatos „koszos objektumok" csupán. Ők azok, akik elzavarhatók a közterületekről, még akkor is, ha mondjuk az állam vagy az önkormányzat ideiglenesen sem tud a túlélésükhöz elegendő lakhatási feltételt teremteni. Ők azok, akik feljelenthetők, ha mások szemetében keresnek maguknak napi betevőt vagy arra valót, bár az Alkotmánybíróságnak és az ombudsmannak erről mostanság más a véleménye. Lehet szinte bármit mondani rájuk, mert ezekre a szavakra alig kapja fel valaki a fejét, hiába tudjuk, főleg most, a válság éveiben, hogy ahány hajléktalan, annyi sors, annyi élethelyzet, annyi reménytelenség vagy halvány kilátás. Ám akinek egy kicsit is van fogalma a mai magyar valóságról, melyben hajléktalanná vagy majdnem azzá lenni a pillanat műve csak, s maradt még benne szemernyi érzékenység az elesettek, a körön kívül kerültek iránt, az a lelke mélyén pontosan tudja, hogy ennél sokkal nagyobb a baj. S most, az irdatlan hidegben látszik is. Pontosabban jobban látszik, mint máskor. Még az akár példásnak nevezhető, a bajbajutottak felé irányuló akut hatósági és civil figyelem ellenére is – vagy éppen azért –, aminek köszönhetően immár majdnem hétszázra rúg a fagyhaláltól megmentettek száma. De arról sehol nincs adat, hányan dideregnek eközben alig fűtött szobákban, egyre lejjebb csúszó dolgozók, nyugdíjasok, gyerekek, falvak mélyén vagy elidegenedett városokban felélt utolsó tartalékaikkal remélve mihamarabbi enyhülést.

Lehet ez ügyben orbánozni vagy „elmúltnyolcévezni" tetszés szerint, de inkább azon kellene elgondolkodni, hogy miért termeli újra magát évtizedek óta generációról generációra a reménytelen szegénység; hogy miként és miért temethet maga alá lassan, de biztosan közel hárommillió embert egy jobb sorsra érdemes országban a kenyér-parizer-villanyszámla szentháromsága, s hogy mi lesz, ha egyszer csak már nem hiszik el, hogy ők sem maradnak örökké az út szélén?

Nekik is kellene mondani végre valamit. De annál azért kicsivel többet, hogy márciusra úgyis kitavaszodik. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kígyó meg a farka

A kormányfő újra feltalálta a polgárt, mint célt és normát. Tovább olvasom