Kisalföld logö

2018. 04. 20. péntek - Tivadar 12°C | 22°C Még több cikk.

Téglák a gyárhoz

A problémagyárat mi építettük, működtetjük, fizetjük a kárát, isszuk a levét.

Mosolyra fakasztó, de olyan lebiggyesztett ajkú, keserédes a heti rendszerességgel megtaláló, visszatérő kis magyar abszurd. Mert nemigen nevezhetjük másnak azt, amikor a magyar gazda földjén álló kutat betonnal akarja beönteni a hatóság, mert egy buzgó zöld bejelentésére kiderül, hogy bár évtizedek óta ott állnak és senkit nem zavartak, de nincs – félmillióba kerülő – vízjogi engedélyük. Igaz, öntözni egyébként sem tudna a földből élő hansági ember, mert az meg a túzokra jelent nagy veszélyt. Jobb, ha nem is panaszkodik emiatt, béreljen földet máshol: mondjuk Kajászón.

Ha mégsem teszi, s a földből nem jut a megugró devizahitelek törlesztésére, majd segít az állam: a hónap végéig még rögzítheti japánjen-kölcsönét a megszabott 2,5 forinton. Ja, hogy most a középárfolyam 2,2 forint? Na bumm.

Azon meg miért csodálkoznak az érintettek, hogy vagy tucatnyi, a megye különböző pontján élő, anno a kárpótlási jegyét elpasszoló, egymást nem is ismerő embernek van Pest megyében ugyanazon helyrajzi számon telke (persze osztatlan közös, ami szintén egy „furmányos" magyar találmány)?

A lényeg az, hogy néhány éve már legalább nincs vita, hogy a „balos" vagy „jobbos" szúnyogirtó céget bízzák meg az élősködők permetezésével. Mi meg júniustól, amikorra Szigetközben (és a megye nagy részén) elfogy a gyérítésre szánt pénz, csak tehetetlenül csapkodunk. Pont úgy, mint a gyámhivatal munkatársai, akik hiába látják, hogy a nyugdíjasház szinte minden előírást megsért, hiába büntetik és tiltják működését. Az idős, rászoruló emberek maradni akarnak, őket nem rakhatják ki az otthonból.

Folytathatnánk a magyar abszurdok sorát holnap reggelig: a földhasználati bejelentés díjának életbelépés utáni eltörlésétől az egymásnak ellentmondó jogszabályok miatt bajba került családi gazdálkodó több tízmilliós visszafizetési kötelezettségéig. A problémagyárat mi építettük, működtetjük, fizetjük a kárát, isszuk a levét. Ha kiütünk belőle egy téglát, valaki kettőt tesz a helyére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ítélet előtt

Ezúttal a földi igazságszolgáltatás előtt felelnek, aztán egyszer majd az égi bíró elé kell állniuk.… Tovább olvasom