Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Szivárgás

ebben az országban a politikusok sokkal gyakrabban maradnak hazugságban, mint a kiszivárogtatott információk.
Újabb kiszivárogtatott háttéranyag látott napvilágot közoktatási fronton, amelyet azonnal cáfoltak, így aztán már nincs is: csacskás egyszerűséggel visszaszivárgott oda, ahonnan jött, a fantazmagóriák méregkonyhájára. Kicsit mégis árnyalhatja ezt valami. Ugyanis Hoffmann Rózsa cáfolatát – amely szerint a kormány által minap elfogadott köznevelési törvénynek nem kitűzött célja a tömeges elbocsátás és iskolabezárás – nem azért nehéz elhinni, mert a politikusok csak hazudnak, hazudnak és hazudnak, hanem azért, mert már a kiszivárgás előtt is nehéz volt elhinni. Sokan nem is hitték.

Az oktatási államtitkár szerint az FN24.hu által megszerzett negyvenoldalas háttéranyag annyira titkos, hogy még ő maga sem tudott róla, mégis igen konkrét adatokat tartalmaz. Így például az derül ki táblázataiból, hogy a felső tagozatok összevonásával 2820, a szakképzés átalakításával 2284, a tankötelezettség leszállításával pedig 4904 pedagógus-álláshely szűnhet meg, azaz 2015-ig 10 ezer státus. Azt is tartalmazza a fiókban talált háttéranyag, hogy az összevonások miatt 633 feladatellátási hely szűnik meg, sőt, hogy a pedagógusok óraszámát mégis megemeli a tervezet.

Mégis – hiszen még az utolsó simításokat végezték a törvényen, amikor az államtitkár hol az intézménybezárás, hol a tömeges elbocsátás tényét cáfolta, az óraszámemelésről nem is beszélve. Ha így vesszük, következetes, hiszen most is ezt teszi, csak sajnos ebben az országban nehéz dolga van, mert itt a politikusok sokkal gyakrabban maradnak hazugságban, mint a kiszivárogtatott információk. Ha a május elején napvilágot látott egyetemi koncepciót is el lehetett volna intézni egy kurta cáfolattal – amit meg is tett a minisztérium –, akkor nem lett volna szükséges Orbán Viktornál lobbizni Győrben a helyi politikusoknak és az Audi-vezérnek a Széchenyi-egyetemért.

Az a tavaszi hír már nem tudott olyan egyszerűen visszaszivárogni oda, ahonnan jött, tehát a fantazmagóriák közé. Ehelyett mai divat szerint koncepcióból „munkaanyaggá" szelídült, ami mutatja, hogy az oktatáspolitikában csak dolgozgatnak, dolgozgatnak serényen – meglepően sokat egyébként, olyan anyagokon, amelyekről aztán senki hallani sem akar, nincsenek is, s a feltételezés is nevetséges, hogy munkaanyag és tervezet között tartalmi egybeesések lennének fellelhetők.

Hónapok óta lehet sejteni, hogy a parlament által még nem elfogadott tervezet végrehajtása milyen hatásokkal járna, éppezért ebben a hétvégi hírben nem ez a meglepő. Ám ha egy politikus eléri az egy főre jutó kiszivárogtatás rekordját, gondolkodnia kell a folytatáson, mert ez esetben annyi ellensége van szakmán és munkahelyen belül, amennyivel nem fog elbírni. És Őszöd óta tudjuk, hogy a magyar társadalom csak a leleplezett hazugságot torolja meg, a ki nem mondott hazugságot egyszerűen politikának hívja, aminél jobbat egyelőre nem találtak ki.

Olvasóink írták

  • 1. Dwatson 2011. november 02. 22:09
    „Mert Orbán Viktorban és általában a Fideszesekben nincs annyi gerincesség hogy a megszorításaikat néven nevezzék és kiálljanak vele a nép elé és bejelentsék a szándékukat,hanem csak kiszivárogtatni szokták,mindig egy kicsit nagyobbat mondanak,hogy legyen mit megcáfolni belőle,hogy lehessen állítani hogy ez csak az ellenzék rosszindulatú híresztelése,és a végén csak arra fognak emlékezni hogy a Fidesz ezt is megcáfolta!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időhúzás, tizenegyes!

Az ETO az „ítélet" után azonnal megfellebbezte a döntést és immár négy hónapja vár a válaszra. Tovább olvasom