Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Álláspont > Szigorúan

Szigorúan

Mert – de sokszor elmondtuk már – minden szabály annyit ér, amennyit sikerül betartatni belőle. Úgy érzem, itt vannak még tartalékok.

Somodi Géza - Kisalföld Napilap - 2011.07.03.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Ismét változtak a közlekedési kihágásokat büntető szankciók, tegnaptól gyorsabban gyűlnek a büntetőpontok és többe kerül a gyorshajtás, a piroson áthajtás és a többi szabályszegés. Nagyon helyesen. Aki durvának véli a kilátásba helyezett összegeket (lásd a szerdai Kisalföldet), annak azt mondom, olcsón meg lehet úszni: nem kell szabálytalankodni.

Az ilyen módosítás mindig fontos dolog. A korábbi évek intézkedései, különösen az objektív felelősség bevezetése sokat javított a statisztikákon, lényegesen kevesebb a baleset, a sérülés és a halál a közutakon. A szabályalkotók nyilván hasonló eredményeket várnak most is. Nagyon nem mindegy valóban, hogy ezek a szabályok elérik-e a végső céljukat, azaz kevesebb lesz-e a baleset.

Van még mit tenni ez ügyben, mert bár a statisztikák számai javulnak, én nem igazán érzékelem a közlekedési morál javulását. S kérdéses számomra, hogy ezek az intézkedések mennyire válnak be. Mert – de sokszor elmondtuk már – minden szabály annyit ér, amennyit sikerül betartatni belőle. Úgy érzem, itt vannak még tartalékok. Mondok egy-két példát.

Autót vezetve nagyon zavar, hogy sokan úgy hajtanak át a piroson, hogy a szemük se rebben. Őket például nagyon szigorúan büntessék meg! De ne azokat, akik a sárgán mennek át – merthogy ilyenre is van példa. A KRESZ szerint ugyanis – némileg leegyszerűsítve – a sárga zöld, ha féktávon belül kapjuk, és piros, ha azon kívül. Hogy melyik melyik, azt pedig a rendőr (illetve a bíróság) dönti el. Szerintem meg inkább arra kellene energiát fordítani, hogy a tisztán pirosba hajtókat fogják meg. S majd ha mindet elkapták, akkor lehet tovább szigorítani.

Azt sem sajnálom továbbá, aki 300 ezret lesz kénytelen fizetni, mert 130-cal döngetett a városban. De azon felháborodok, hogy kirakják a sebességkorlátozó táblát, mert rossz az út. És így marad évekig. Milyen üzenete van ennek? És felháborodok akkor is, amikor városon kívül, az útépítés miatt kitett hetvenes-ötvenes korlátozó tábláknál mérnek, mondjuk szombat délután. Amikor egy árva melós sincs a környéken, az út gyakorlatilag kész, esetleg a szaggatott hiányzik. Magyarán semmi oka a korlátozásnak. Hacsak nem maga a mérés.

Aztán itt van az idő. Ismert tétel, hogy ha gyors az eljárás, azaz a szabályszegést rögvest követi a büntetés, nagyobb a visszatartó erő. Ha hónapokkal később jön a csekk, mint most, akkor... Majdnem leírtam, mit ér az egész.

Summa summárum: a szabályoknak, az ellenőrzéseknek és a szankcióknak azt kell szolgálniuk, hogy biztonságosabb legyen a közlekedés, kevesebb legyen a baleset. S ne a pénzbehajtás legyen a cél. Ha így lesz, sokan leszünk partnerek.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 3. dsj 2011.07.14. 10:11

Más, de a szabályok betartásához tartozik: Tilos a dohányzás a buszmegállókban, állomásokon. Soha ennyi bagóst és csikket nem láttam korábban e helyeken, mint mostanság. Jól van ez?

Moderálásra küldöm 2. Dwatson 2011.07.13. 17:49

Majd itt-ott egy-két szerencsétlent nagyon megbüntetnek,aztán minden marad a régiben.Nagyobb sikert lehetne elérni ha az ellenőrzések számát növelnék,ha nem lehetne 50 kilométert anélkül autózni hogy megmérjék a sebességünket,vagy videóra rögzítenék a körforgalomból index nélkül kikanyarodókat,az agresszív előzgetőket,az irányjelzőt nem ismerő sávváltogatókat.Ha valaki ellen egy budapesti út után három megyében is eljárás indulna,egy soproni út után három körforgalomnál fényképeznék le és két helyen a gyorshajtásért,minden alkalommal,nem csak akció keretében,az biztosan többet érne.

Moderálásra küldöm 1. Powerarc 2011.07.03. 09:42

Szerintem többet érne, ha itt is lenne villogó a zöld még a sárga előtt, nem fog feleslegesen senki rágyorsítani hogy még átérjen, esetleg a pirosba csússzon. Ugyanez lehetne a kiegészítő zöldnél is, az most minden előrejelzés nélkül vált, így egyből pirosba hajt a vezető.



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...