Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Szembenézni a legnehezebb

Ez a halogatás, ez a szembenézés halála. A fejlődés gátja. A könnyebb út.

Aki nem ismeri el a hibáit, akinek a kritika meg sem karcolja fejlett önérzetét – az fejlődésképtelen. A probléma, még ha tragikusan nagy is a baj, lehetőséget ad a továbblépésre, ezáltal a fejlődésre. De csak akkor, ha szembenézünk vele.

Ez is eszembe jutott a lőtéri kettős gyilkosságról szóló könyv kapcsán. Drámai mondatokat tartalmaz a kötet és a kiadása óta eltelt néhány nap is hordoz fontos üzeneteteket.

„A szülő, aki menti magát és áltatja önmagát, illetve a környezetét, hogy ő aztán mindent megtett, csak a társai vitték rossz útra a fiát, az hazudik. A kezünk nyoma ott marad a gyerekeinken, ez alól nincs mentség" – mondja megrázó őszinteséggel a könyvben az emberölésért immár jogerősen elítélt Attila édesanyja. Ő szembenézett a tragédiával, vállalta felelősségét, lelkében leszállt a poklok legmélyebb bugyraiba, hagyta, hogy átjárja, megtapossa a fájdalom... De ebből a mélyből már csak vissza-, felfelé van út.

„Szinte vártam, hogy valaki megkeressen, kérdezzen. Hogy mások is lássák: ez nem egy véres sztori, amit majd felülír egy másik. Azt akartam, hogy ne legyen a lőtéri gyilkosság eltussolt dráma vagy tabutéma, hanem jusson el mindenkihez, aki tanulni tud belőle" – a kettős gyilkosság egyik áldozatának lánya gondolkodik így. Ő is farkasszemet nézett a fájdalommal, még azt is elintézte, hogy a temetés előtt még egyszer, utoljára láthassa édesapja testét. Pedig... pedig a legtöbben talán iszonyodva fordulnánk félre.

– Elolvasod, ugye? – kérdeztem egy barátnőmet, aki jól tudja, mennyi munka van a sorok mögött. – Persze! – válaszolta. De a könyv azóta is ott van, ahová letette. – Kicsit félek tőle – mondta, amikor értetlenkedtem. – Biztos szomorú leszek, meg elkeseredett, hogy ilyesmi megtörténhet. Halogatom – magyarázkodott, de legalább őszintén.
Hát igen, ez a halogatás, ez a szembenézés halála. A fejlődés gátja. A könnyebb út. Durva, hogy ezt éppen a Gyilkos elmék című amerikai–kanadai krimisorozat szerzői is kimondatták az egyik szereplővel: „Én úgy hiszem, az emberiség konfliktusból született. Talán ezért él mindegyikünkben egy sötét oldal is. Néhányunk magához öleli.

Néhánynak nincs választása. Mi, többiek küzdünk vele. És a végén olyan természetessé válik, mint a lélegzetvétel. Egy ponton mindannyiunknak muszáj szembenézni az igazsággal. Önmagunkkal."
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nesze semmi

Pedig nem csináltak többet, mint bátran kiálltak a semmi mellett.
Tovább olvasom