Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Szakít, szagol

Közben a pénz meg csak szivárgott, akár Dalí időélménye.
A Quaestor és társa, vagyis a mai brókerügyek ismét tűélesen megmutatták, kis országnak csak egy elitje lehet. Ez utóbbin itt a felső tízezer értendő, korántsem a társadalom minőségi esszenciája. Az pedig, hogy „szekértáborosítva" lett a magyar világ, ezt az egyelites leledzést időnként mintha elfedné, ám a mostanihoz hasonlatos pénzügyi krízishelyzetekben mindig kilóg a lóláb. Ez megmutatkozott már a postabankos Princz bőkezű osztogatásában, ami már akkor is – közhelyes a szó – az adófizetők súlyos milliárdjaiba fájt. Aztán jött Kulcsár Attila meg Gyuszi taxis, akik nejlonzacskóba porciózták a kinek-kinek járó summákat. Pártállásra, világnézetre való tekintet nélkül. Persze csak a körön belülieknek.

Utóbb hírlett, hogy Puch szocialista és Simicska Fidesz-pénztárnokok a székházbalhék óta folyamatosan egyeztettek az éppen aktuális „bótról". Volt aztán egy kalapos expártelnök is, Dávid Ibolya, aki nyilvánosan hetven-hamincazott a pénzelosztás arányairól. Különösebb visszhang nélkül. A napokban meg Gyurcsány mosakodott a sajtóban, hogy azért nem tudta megtörni a Puch–Simicska együttműködést, vagyis a szürkepénzek rendszerét, mert nem volt elég bizonyítéka.

Közben a pénz meg csak szivárgott, akár Dalí időélménye. A körön belül. E körön belüliek cserélgetik egymás között ma is a tuti befektetési tippeket, a jó mellékest adó pályázati füleseket, meg a dubajos hölgyeket. Ha meg beüt a bukta, a régi barátok közt rögtön felüti a fejét az Alzheimer-kór, nemigen akarják már egymást megismerni.

Ettől még a szivárgás persze állandó. A közönség hörög, az elit meg mutogat. Egymásra. Persze közhelyes megint a tanulság: mindenki olyan virágot/elitet szagol, amilyent korábban szakított. A körön kívülieknek mindig csak ennyi jut: szagolni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csaták

Talán ki sem tudják mondani, simogatni sem képesek, de szeretnek a szemükkel. Tovább olvasom