Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Statiszták

A falvak zöme egyébként nem ész nélkül vett fel hitelt, s amúgy is csak statiszta ebben a filmben.

Olyan kényelmes néha fekete-fehérben látni a világot, hogy sokan hajlamosak elfeledkezni a színárnyalatokról. Mindig ez jut eszembe, amikor az önkormányzatok állami adósságrendezése kerül szóba a kormányzat által is egyértelműen erősített megközelítéssel, miszerint a hitelt fel nem vett települések jól gazdálkodtak, ellentétben azokkal, amelyek kölcsönhöz folyamodtak. A sommás állítás természetesen semmivel nem támasztható alá, hiszen nem az adósságmentesség az ésszerű gazdálkodás szinonimája. Sőt, esetenként épp az ellenkezője állja meg a helyét: egy helyhatóság határozhatott éppen azzal felelőtlenül az elmúlt években, ha lemondott egy fontos fejlesztésről, mert saját ereje nem volt elég hozzá, a bankokhoz pedig nem akart segítségért fordulni.
Hasonlóan ellentmondásos az a jutalompénz, amit a hitelmentesek között osztanak szét a következő hetekben. A lépés becsületbeli ügy volt a kormány számára, hiszen annak idején megígérte, hogy „jó gazdálkodásukat" honorálni fogja, a támogatás odaítélése azonban nem lesz, mert nem is lehet teljesen igazságos. Vitatható, hogy olyan települések is részesülni fognak ebből az ajándékból, amelyek azért nem adósodtak el, mert egyévi helyiadó-bevételük annyi, mint más falvakban egy évtizednyi költségvetés. Nem tűnik magasnak az 50 milliárd forintos keretösszeg, ami nem sokkal több, mint amit Pécs egyedül hozott össze 2012 végéig. Érthetetlen a logika, hogy a 2013. január 1-jén 987 lakosú Újkérnek mindössze 10 millió forint jár, az 1018 lelkes Pázmándfalunak pedig 20 millió, csak azért, mert a két kategóriát elválasztó határt ezer főnél húzták meg.
A falvak zöme egyébként nem ész nélkül vett fel hitelt, s amúgy is csak statiszta ebben a filmben. A számok legalábbis egyértelműen erről tanúskodnak. Az állam a több mint 1700 ötezer lelkesnél kisebb helységtől 85 milliárd forint adósságot vállalt át 2012 végén. Ez fele sincs annak a 189 milliárd forintnak, amennyivel a 19 megyei önkormányzat szállt el, s eltörpül amellett a nagyjából ezermilliárd forint mellett, amennyivel az ötezer lelkesnél nagyobb települések. Az utóbbi összeg nagy részét Budapest és néhány megyei jogú város egymaga hozta össze. Az adósságok átvállalására tehát egyáltalán nem a kisebb községek miatt volt szükség – bár a lépéssel nyilván ők is jól jártak –, s a rosszul gazdálkodókat sem körükben érdemes keresni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A választás szabadsága

A demokrácia azon az ideán alapul, hogy a szavazók birtokában vannak a közügyek megítéléséhez… Tovább olvasom