Kisalföld logö

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 9°C | 18°C Még több cikk.

Sem rokona

Az volna kívánatos, ha mindenki otthon érezhetné magát itthon.
Már egészen messzire ment a Soros elleni őrület. Ott tart, hogy az ifjú kereszténydemokraták javasolták budapesti díszpolgári címének visszavonását. „Sem rokona, sem ismerőse" nem vagyok Sorosnak, és egyetlen forint, dollár vagy euró sem érkezett tőle a számlánkra, ezért külföldről finanszírozott szervezet sem vagyok, mégis zavar az a gyűlölet, ami körbemarja ezt az embert.

Lehet valakivel egyet nem érteni, lehet azt mondani, hogy ártanak a nézetei, de ha a nyilvánosság elé citáltuk, hát akkor a nyilvánosság előtt kellett volna vitatkozni vele. Leülni egy asztalhoz. Úgy lett volna tisztességes. Hallgattassék meg a másik fél is ugyebár. „Vagyok, mint minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség, (...) De, jaj, nem tudok így maradni, / Szeretném magam megmutatni,  (...) Ezért minden: önkínzás, ének: / Szeretném, hogyha szeretnének" – írja Ady egyik legmegrázóbb versében.

Kollégám mondta, ilyen alapon Ferenc pápa is lehetett volna a plakátkampány rémisztő arca. Vagy éppenséggel már-már mindenki, akinek más véleménye van bármilyen témában. Pedig azért is szép ez az ország, mert sokféle gondolkodásmód jelenik meg benne. És az volna kívánatos, ha a mindenkori kormányzat integrálni, ötvözni tudná ezt a sokféle gondolkodást, megtalálná a közös nevezőt, nem pedig kellemetlen helyzetet teremtve sokaknak irányított „nemzeti konzultációval" intézné el a társadalmi párbeszédet. Az volna kívánatos, ha mindenki otthon érezhetné magát itthon.

„S lennék valakié, / Lennék valakié" – írja Ady. És lennénk valakié mindannyian. Jó lenne, ha így érezhetnénk. Nem pedig úgy, hogy akár mi is lehetünk a következő elrettentő arc a plakátokon (még ha egy idő után le is veszik azokat), vagy az újabb, nyilvánosan megégetett eretnek a főtéren, ha valamit esetleg másként gondolunk.

 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tornádó

Ma szinte ez az új normalitás. Tovább olvasom