Kisalföld logö

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 10°C Még több cikk.

Röghöz kötötten

Egy tanácsadó cég legfrissebb felmérése szerint a kezdő diplomás munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között mozog. Előbbit az alapszakon végzettek, utóbbit a mesterképzésben részt vevők kapják. Leginkább a mérnökök és informatikusok lehetnek elégedettek a bérükkel, közülük is azok, akik Budapesten találtak állást. Ők akár háromszázezres kezdő fizetésre is számíthatnak.

Ezeket a számokat nézve csettint az ember: nem is rossz! Ugyan már, mi a csudáért elégedetlenkednek a fiatalok?

Csakhogy a helyzet nem ilyen rózsás. Amikor ismerősökkel vagy azok gyermekeivel beszélgetek, ők arról számolnak be, hogy nagyon nehéz egy vidéki kisvárosban diplomásként elhelyezkedni. A bérek jóval alacsonyabbak, sőt, sok fiatal haza sem tud térni, mert egyszerűen nem talál a végzettségének megfelelő munkát. Ez esetben marad a főváros vagy irány Ausztria. Legalábbis eddig.

Szeptembertől ugyanis az állami ösztöndíjas vagy részösztöndíjas képzésekre felvett fiataloknak alá kell írniuk az úgynevezett hallgatói szerződést. Ez arról szól, hogy az ösztöndíjért cserébe a végzés után meghatározott ideig kötelező Magyarországon dolgozniuk. Az alapszabály értelmében hat, tíz vagy tizenkét évig, azaz kétszer annyi ideig, mint a felhasznált állami félévek száma. Ez persze több kérdést is felvet. Leginkább például azt, hogy biztosít-e munkát az itthon tartott fiataloknak az állam. A törvény szerint törekednie kell erre, konkrétumokat azonban nem fogalmaz meg. Vagyis állásból nem lesz több.

Pedig kizárólag akkor lenne értelme a röghöz kötésnek, ha lennének új munkahelyek és használnánk az itthon tartott szürkeállományt. Azt is hozzáteszem: értelmes munkára, és úgy, hogy ne csak Budapesten boldogulhasson egy arra érdemes, jó képességű fiatal. Másként az egész oktatási reform nem más, mint gúzsbakötés, amivel csak azt érjük el, hogy nem diplomával a zsebükben indulnak világgá a gyermekeink, hanem rögtön az érettségi után. Európa számos országában ugyanis valóban ingyenes a felsőoktatás.

Olvasóink írták

  • 2. sogorferenc 2012. augusztus 03. 23:27
    „Azt hiszem, Churchill-nek tulajdonítják azt a mondást, ami lassan itthon is igaz, hogy " az az igazi statisztika amit én hamisítok"!”
  • 1. szekelyse50 2012. augusztus 03. 06:46
    „Nem könnyű a mai fiataloknak.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olimpia és a tao

Tovább olvasom