Kisalföld logö

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 10°C | 18°C Még több cikk.

Remek év

Adjunk hálát azért, ami megtörténhetett volna, de nem történt meg.

A Facebooknak hála magyar felhasználók tízezrei osztják meg ezekben a napokban ismerőseikkel az idén készült fényképeikből összevágott albumot, amely egy kattintásra automatikusan születik meg a Zuckerberg-galaxisban. Csupa mosolygós arc, kirándulás, nyaralás, születésnapi zsúr, ünnepség, buli és baráti összejövetel, fölötte pedig a mondat: „Remek év volt, köszönöm, hogy Te is részese voltál." Tucatszorra olvasva már kissé elcsépeltnek tűnik, ugye? Egykori egyetemi társam szellemesen át is fordította: „Borzalmas év volt, jó, hogy kimaradtál belőle!" Hát nem mindjárt hitelesebben hat?

Őszintén megvallva, legtöbbünknek ilyen is, meg olyan is volt ez az esztendő; igaz, kinek az ilyenből, kinek meg az olyanból jutott több. Akadt benne betegség, műtét és temetés meg kudarc, zsörtölődés, csalódás, feszültség éppen elég. De öröm is, a magunké és azé, hogy láttuk mások örömét. És kaptunk szeretetet, és jólesett, hogy mi is szerettünk, hogy bíztak bennünk és voltak, akikben mi is bíztunk. Nemritkán pedig egyszerűen csak jól éreztük magunkat. S nem utolsósorban: ebben az évben már benne rejtezett a bizakodás, hogy a következő, amely szintén egyszeri lesz és megismételhetetlen, valami jót fog hozni: lakásavatót, újrakezdést, keresztelőt, családot, áldást, megnyugvást, bizonyosságot, az alkotás izgalmát vagy a révbe érés elégedettségét.

Most azonban még 2014-et írunk. Adjunk hálát azért,
hogy megértük, azért, ami történt és azért is, ami megtörténhetett volna, de nem történt meg. És reménykedjünk, hogy egy év múlva is tiszta szívvel mondhatjuk el ugyanezt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ruha teszi

Azzal, hogy felöltözünk, a tiszteletet adjuk meg an-
nak, amiért összegyűlünk. Tovább olvasom