Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Rémálom a valóságban

Csodát csak Isten tehet. Meg minden jó szándékú ember.
Riadt tekintetű, nádszálvékony nő tért be hozzánk. Mosolygós ötéves kisfia is vele volt. Rémálomszerű sors bontakozott ki előttünk.

A nő húszéves koráig az egyik Borsod megyei intézetben nevelkedett. Dolgozott a környék gyáraiban, majd minden munkalehetőség odalett. Az asszony nem tudta pontosan megmondani, mikor költözött Sopronba, de azt igen, hogy a fia már itt született. Az apa elhagyta őket, havi húszezer forint gyerektartást fizet. A családi pótlék 13.700 forint. Ebből kell megélniük egy kicsiny lakásban. Persze hogy nem lehet.

A gázt már kikapcsolták, a villanyszámla-elmaradás 300 ezer, a lakbértartozás 200 ezer forint.

Állítja, korábban Sopronban is dolgozott gyárakban, aztán ez a lehetőség is megszűnt a számára. Idén mindössze három hónapig volt munkában, dajkát helyettesített egy intézményben. Az elhelyezkedés nagy gond; délelőttös műszakot vállalna, takarítana is, de semmi nem jön össze. Az egészsége időközben odalett. Néhány napon belül pedig a tartozások miatt könyörtelenül kiköltöztetik. Rémálomszerű létbizonytalanság vár rájuk; persze, ha jól belegondolunk, évek óta ez a közegük. „Engem eldobtak, én nem akarom, hogy a fiamnak ilyen sors jusson" – mondta.

Csodát csak Isten tehet. Meg minden jó szándékú ember. Kinézünk a szerkesztőség ablakán, vakítóan süt a nyári napsugár. Nem vigasztalja azokat, akiknek mindig csak az élet árnyékos oldala jut.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pillangóhatás

Szemtanúkra sem lehetett számítani, mert Gyurcsány Ferenc ugye háttal kellett hogy álljon.
Tovább olvasom