Kisalföld logö

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 27°C Még több cikk.

Régi nóta, híres nóta

Nem élhetek muzsikaszó nélkül.
 
Pályázaton nyert nótaszót a nyári szezonra egy csornai vendéglős, írtuk néhány nappal ezelőtt. A lényeg, hogy kilencvennégy napon keresztül cigányzenészek muzsikálnak az egységben és az állam fizeti a bandát. 
Nagyon jó kezdeményezésnek tartom ezt, magam is szívesen tettem a vonóba annak idején a bankót és „nótámat százszor én is elhúzattam". Többek között azzal a prímással és édesapjával, aki most a csornai étteremben várja a közönséget. Biztos meghallgatom őket a következő hónapokban néhányszor.

Sokan mondják manapság, hogy a cigányzenének, a magyar nótának leáldozott a csillaga. A műfaj halódik, nincs, ki húzza, nincs, ki járja. Az biztos, hogy ritkábban hangzik fel a nóta és a vendéglők ma már nem foglalkoztatnak állandó zenekarokat sem. Nem volt ez mindig így, hiszen akadt idő, amikor például csak Csornán négy cigányzenekar dolgozott egyszerre. Valamennyiben kiváló muzsikusok voltak. Én viszont nem hiszem, hogy végleg temetni kellene a nagybőgőt. A szakmabeliek, vendéglátósok, rendezvényszervezők és persze maguk a zenészek is azt mondják, van igény a cigányzenére. Az idősebbek egyértelműen szívesen hallgatják, de a közönség soraiban ott vannak egyre inkább a fiatalok is. Rendszeresen hallgatom a csak magyar zenét, főként nótákat közvetítő rádióadót. A kívánságműsorban gyakran küldenek nótát húszas, harmincas fiataloknak. Azaz szeretik a műfajt és ezek a kívánságok éltetik is. Fontos tehát, hogy megfelelő tér legyen ahhoz, hogy szólhasson a hegedű. Ilyen most az állami program, amelyik fizeti a bandát. Móricz Zsigmondnak igaza volt: Nem élhetek muzsikaszó nélkül!
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Technikás pálya

Megbecsülni sem tudom, mennyi hasznot hajtana. Tovább olvasom