Kisalföld logö

2018. 07. 21. szombat - Dániel, Daniella 17°C | 30°C Még több cikk.

Őcsényi piramis

Első lépésként rá kell mutatni arra, akitől félni kell.
 Abraham Maslow bizonyára nem gondolta, hogy a negyvenes évek végén kidolgozott motivációs rendszere („Maslow-piramis") a huszonegyedik században egy jól működő politikai propagandakampány alapvetése lehet. Az amerikai pszichológus szerint az emberi szükségletek hierarchikusak. Maslow szerint, ha a hiányalapú szükségleteink nem elégülnek ki, az feszültséget, szorongást vált ki az egyénben. Piramisa alján élettani („ehess, ihass, ölelhess, alhass") után azonnal a biztonság iránti igényünk áll (fizikai védettség, kiszámíthatóság).

Nos, ezen alapigényünk kiaknázásából húz politikai hasznot a kormány – kiváló finkestein–habonyi alapokon – a nemzeti konzultációnak nevezett mechanizmus által. Az alaptrükk egyszerű: első lépésként rá kell mutatni arra, akitől félni kell. Ezért történt, hogy két éve menekültek ezreit hagyták összezsúfolódni hetekig a Keleti pályaudvaron, hadd lássa a nép, kik is fenyegetik az ő oly fontos biztonságát. A második lépésben pedig csak rá kellett mutatni, ki fogja megvédeni őt „az erőszakoló migráns hordáktól". E pszichológiaiból hatalomtechnikaivá formált játszma szimbóluma ma a kerítés és az erről való közbeszéd.

A módszer igazán hatékony, újabb és újabb bőrt is le lehet róla húzni. Időnként a „migránsok" (ergo terroristák) helyébe csak oda kell illeszteni hogy „brüsszeli bürokraták", vagy éppen azt, hogy „Soros". Mikor mit. Mivel mostanra sikerült eljutnunk odáig, hogy már mindenki utál itt mindenkit, az ötlet bejött, Maslow piramisa fénylik.

Túlságosan is. A derék őcsényiek félelmükben ki is szurkálták a helyi panziós autójának gumijait, aki hajlandó lett volna szobát kiadni néhány, az országba hivatalosan befogadott idegennek.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hívjon jövőre

Ismerek jó néhányat, de jó szívvel egyet sem ajánlok. Tovább olvasom