Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Nyitni kell!

Sok helyütt szívesen nevezik a döntéshozót x procentnek.

Az Amerikába be nem engedett valakik ügye ráirányította a figyelmet a hazai korrupcióra. Ami bizony létezik, minden szinten. Megjegyzem, korrupció a természetéből fakadóan mindig és mindenütt van, de úgy tűnik, ebben is jobban teljesítünk. Mert ki ne hallott volna a környezetében ezt igazoló történetet? Ki ne tudná, hogy sok helyütt szívesen nevezik a döntéshozót x procentnek, persze a háta mögött. Az x itt azt a számot jelöli, ahány százalékot kérni szokott egy-egy üzlet elrendezéséért. A korrupció honi természetéhez az is hozzátartozik, hogy a fizetők ha nem is őszinte mosollyal, de készséges partnerek az ügyben. Mert élni kell. Nem véletlen, hogy most is külföldiek, jelesül amerikaiak miatt látszik borulni a bili. Mint ahogy a győri audis fejlesztésnél is külföldi, a német cég volt az, amelyik kimondta: nem! Pedig köztudott, hogy a hazai beruházásoknál mindig akad egy méregzöld „ügyfél", aki megfellebbezi a tervet.

Aztán az esetek többségében egy idő után valami rejtélyes ok miatt eláll eredeti szándékától. A rejtélyes ok persze ezekben az ügyekben is nyilvánvaló, s már-már belekalkulált összeg.

Közben azt olvasom, hogy lemondott két miniszter, korrupció miatt. Az iparért és kereskedelemért felelős kormánytag kampánycsapata olcsóbban kapott színházjegyeket a listaárnál, és mintegy 4 és fél millió forint értékben vásároltak egy olyan cégtől, melynek egyik igazgatója a miniszter sógora. Az igazságügy-miniszter csapata pedig papírlegyezőket osztogatott a kampányban, ami sérti a választási törvényt. Szörnyű! El ne felejtsem, mindez Japánban történt.

Mostanában sokat hallok a „keleti nyitás" politikájáról. Én támogatom! Támogatom, ha az nem áll meg Kazahsztánnál, hanem elmegy egészen a Távol-Keletig. Például Japánig.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvenhatunk

Nemzedékek nőttek fel itthon úgy, hogy ’56-ról bűn volt nekik beszélni és beszélni nekik.… Tovább olvasom