Kisalföld logö

2018. 08. 21. kedd - Sámuel, Hajna 21°C | 32°C Még több cikk.

Német patt

Mindegyik variáció növelné a bizonytalanságot.
Sajnos csak két hónapig tartott a német választások nyomán beállt nyugalom az európai politikában. A szeptember 24-i voksolást a Kereszténydemokrata Néppárt/Keresztényszociális Unió (CDU/CSU) az elmúlt hetven év legrosszabb eredményével ugyan, de magabiztosan nyerte meg, s bár az eredményeket nem volt nehéz a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) előretörése szemszögéből értékelni, azért tény, hogy a döntő többség továbbra is a hagyományos pártokra ikszelt. Nyolc hét elteltével viszont minden kezdődhet elölről: a tárgyalások vasárnap zátonyra futottak – elsősorban a bevándorlás- és klímapolitikai nézeteltérések miatt –, s egyelőre biztosan nem alakul meg az egyetlen reálisnak tűnő koalíció, amelyben a CDU/CSU-n kívül a liberálisok és zöldek lennének benne.

Már ha valamikor megalakul egyáltalán. S amennyiben nem, úgy mindössze három opció marad az asztalon: a kereszténydemokraták megpróbálnak tárgyalásokat kezdeni a szociáldemokratákkal (akik azonban ezt gyakorlatilag jó előre kizárták), kisebbségi kormányt alakítanak egyedül vagy egy párt bevonásával (ilyenre még nem volt példa a második világháború utáni Németországban), vagy megismételt választások következnek, amelyen éppen a szélsőséges pártok további előretörése nem volna meglepetés. Mindegyik variáció növelné a bizonytalanságot, s a német politikai színtér éppen akkor válna sokkal kiszámíthatatlanabbá, amikor az unió kihívások sorával néz szembe: a migrációval, a Brexittel, a terrorfenyegetettséggel, hogy csak néhányat említsek.

Ez az opció nem volna jó Európának, s úgy hiszem, Magyarországnak sem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A mi Nutellánk

A Nutellának valódi friss mogyoróíze volt. Olyan, mint amit leszedek a bokorról és szétrágok. Tovább olvasom