Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Nagyszombat

A szó átvitt értelmében is az idei volt a legjobb győri csapat.
Európa és a sportág sajátosságaiból adódóan így a világ legjobb női kézilabdacsapata is Magyarországon, ezen belül Győrött található. Ezt a mondatot szombatig felelősséggel nem lehetett leírni, még ha a korábbi években is éreztük ezt időnként. De a kézzelfogható bizonyosság, a Bajnokok Ligája trófeája csak idén és most érkezett meg Győrbe.
Sok százezer vagy talán nem túlzás, több millió magyar ember nagy-nagy örömére.

Hogy miért pont 2013-ban lett BL-győztes az Audi-ETO, hiszen korábban is voltak remek edzői, kiváló játékosai. Ennek bizonyára számos magyarázata van, hiszen egy elsőséghez szinte mindennek klappolnia kell. De talán az a vélekedés áll legközelebb a valósághoz, miszerint a szó átvitt értelmében is az idei volt a legjobb győri csapat.
Szimpatikus volt, ahogy a mindössze egy éve Győrött edzősködő spanyol Ambros Martín – meggyőződésem, hogy a siker egyik jelentős kulcsfigurája – a fergeteges ünneplés pillanataiban sem feledkezett meg az elődökről és a körülményekről, amikor így nyilatkozott: „Köszönjünk a városnak, az országnak és az előttem lévő edzőknek, hogy ilyen jó alapot építettek!"

Valóban, hosszú út vezetett a szombat esti fiestáig. Hogy messzebbre ne menjünk, a nyolcvanas évek végén egy hajszál választotta el a megszűnéstől a győri élvonalbeli női kézilabdát, aztán főként saját utánpótlásra építkezve lett egyre erősebb a csapat az NB I-ben, majd az európai kupaporondon. A szakma mellett kellett ehhez a város rendszerváltás óta tartó elszánt támogatása, az aktuális fő- és a kisebb támogatók folyamatos jelenléte is.

Kétségkívül minőségi változást hozott a csapat életébe az Audi belépése, a cég szponzorációja a nemzetközi piacon is versenyképessé tette az ETO-t. Amikor az autógyár évekkel ezelőtt olyan győri klubot, sportágat keresett, amely minden tekintetben megfelel az Audi igényeinek, a női kézilabdára esett a választásuk. Ők kínálták azt a „terméket", ami napjainkra aztán szintén világmárka lett.

A BL-ben és elődjében, a BEK-ben magyar együttes (Dunaferr és Vasas) eddig egy-egy alkalommal bizonyult a legjobbnak, szombaton az Audi-ETO is feliratkozott a győztesek listájára.

Biztos vagyok benne, hogy először, de nem utoljára.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hírek 11-kor

Az Isten a semmiből teremt valamit. Az ember meg a semmiből teremt semmit, jó PR-ral. Tovább olvasom