Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

Az csudálatos nyelvünk romlása lészen – mondta volna Schmitt Pál államfő, ha kétszáz esztendővel ezelőtt kerül magas hivatalába, de ő most él velünk, s ezért úgy fogalmazott a napokban Széphalmon, hogy a gyerekek elfordulnak az olvasástól, továbbá SMS-eznek és interneteznek, ami a nyelv rovására megy. Látható, hogy a köztársasági elnök – nagyon sokakkal együtt egyébként – a nyelvet állandóan tisztogatásra, időnkénti restaurálásra szoruló kőszoborként fogja fel, amely az idők végezetéig olyannak kell maradjon, mint ma. Ha azonban így volna, akként beszélnénk, ahogy a XII. századi Halotti beszéd idején („Mënyi milosztben terümtevé elevé miü isëmüköt Ádámot, ës odutta volá neki paradicsumot házoá") vagy ahogy Zrínyi a Szigeti veszedelemben („vagyon fogyatkozás verseimben, de vagyon mind az holdban, mind az napban, kit mi eclipsisnek hivunk").

A nyelv nem romlik, hanem virul és változik, méghozzá ösztönösen, szabálytalanul, látszólag ok nélkül, ahogy a milliónyi beszélő használja, alakítja. Tizenöt-húsz éve még műveletlenség volt azt mondani, „valószínűleg hogy", meg „de viszont", azóta azonban egyre általánosabbá váltak ezek az alakok. Cikkben egyelőre nem írnék így, de évtizedek múltán elképzelhető, hogy a ma helyesnek, illőnek érzett „valószínűleg", „valószínű, hogy", „de", „viszont" megoldások tűnnek majd régiesnek. Érdekes folyamat megy végbe a -ban, -ben raggal, amely élőszóban egyre inkább kezd kikopni, s a -ba, -be jön be helyette. Bárki megfigyelheti, élőszóban tízből kilencen már azt mondják „Győrbe vagyok", s nem „Győrben vagyok". Kilencvenhárom-kilencvenöt körül még zavart, hogy a Kispál és a Borz Lovasija úgy énekel, hogy „Zsálmányállat máját mosod egy névtelen patakba’ / körülötted olajfoltok mézeskalácsszív alakba’", ma meg fel sem tűnik, ha magam is így beszélek.

Erre persze mondhatni, hogy szegényebb, pongyolább lesz a nyelv, ami viszont egyrészt ízlés kérdése, másrészt korábban komplett igeidők vesztek el, mégsem beszélünk rosszabbul. Nincs már elbeszélő múlt (várék), folyamatos múlt (várok vala), régmúlt (vártam volt), sem „várandok", „vártam légyen", „várandanék", „várandó vagyok" – de éppolyan választékosan tudjuk kifejezni magunkat, mint korábban. Csak másként.

Nagyjából ez a szitu, lehet agyalni rajta.