Kisalföld logö

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 13°C Még több cikk.

Múltat s jövendőt

Isten, áldd meg a magyart!

Nézem a térképet, keresem Szatmárcsekét. A Nyírség félreeső szegletében megtalálom: nincs tőlem semmi távolabb az országban, mint a falu, ahol ezen a napon szignálta a Himnuszt Kölcsey, s lett a nap a magyar kultúra napja.

A képzelet életre keltheti a pillanatot: a zöld posztóval borított íróasztalon tintába mártja a lúdtollat és a tökéletes tisztázatot ellátja kézjegyével. A kályhában pattog a hasáb, talán havas a táj, a ház előtti fán madarak gyűlnek túlélő magokért... 1823-at írunk.

Pereg a mozi az agyamban, de hamar elhagyom a költőt. A fennkölt gondolatokat átveszi a jelen, ami ott feszül a múlt s jövendő között. A Himnusz örök érvényű fohászába olyan észrevétlenül születünk bele, mint az édesanyanyelvbe. Rakódnak ránk a rétegek, amit csak mi értünk, akikért az áldás szól, akik el tudjuk olvasni ezeket a sorokat és akik vigyázzba rántjuk magunkat kapatos szilveszteri éjszakákon, ha megszólal Erkel zenéjére.

Magyarok vagyunk. Mások és mégis ugyanazok. Alig érjük fel a zongorát, de egy ujjal pötyögjük rajta a Boci, boci tarkát és soha nem akarjuk kideríteni, hogy mitől lett fül és farok nélküli a jószág. Nekünk a frakk előbb jelentette a macskák rémét, mint az operabál dresszkódját, mi megesszük a kavicsot a Dunából és napszúrást kapunk a tűző napon, hogy olajban sült forró lángost együnk a magyar tenger partján. És igen, néha langyos a sör, de nekünk így is jó. Össze tudunk kacsintani egy leporolt Hofi-poénon és ugyanazt a borzongást váltja ki mindannyiunkból a napközis finomfőzelék ízének az emléke. Nem engedünk a 48-ból, de imájuk Sziszit és az unikumot is. Kitaláltuk magunknak az igazságos királyt, Mátyást és újra tanuljuk szőrén ülni a lovat. A mi doktor Semmelweisünk mentette meg az anyákat a gyermekágyon, a szódagépnek hála nekünk híznak a harmatgyöngyök a fröccsöspohár szélén. Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk, de sírva vigadunk, ha a cigány a fülünkbe húzza az Akácos utat. Kivagyian dicsekszünk az olimpiai érmekkel, de bármikor össze tudunk szedni a semmiből hét krajcárt, ha egy nálunk szegényebbnek kell tűzifára. A sorsunk összeforrt.

Isten, áldd meg a magyart!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mosolypark

Nem hiszem, hogy a forintárfolyam romlását a beköltözők az eddigi befelé forduló természetüknek és… Tovább olvasom