Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Milliók egy miatt

Bár a három évből csak fél lett, jogilag nyilván Supkának van igaza és ilyen produktum után is jár neki a 11 millió forint.

Bejárta a magyar médiát a hír, ami alapján Supka Attilának, a Soproni VSE-GYSEV szakmai igazgatójának korábbi munkaadója, az élvonalbeli Pécsi MFC fizetni köteles, mégpedig több mint tizenegymillió forintot. A gond azonban az, hogy a PMFC eddig nem fizetett, ezért végrehajtás indul a futballklub ellen.

„Supka Attilának esze ágában sem volt végrehajtással fenyegetőzni, a klub létét veszélyeztetni, azonban a Pécs a licencével kapcsolatban súlyos szankciókra számíthat, ha nem fizet. Más megoldás híján végrehajtást kellett kérni" – nyilatkozta az esetről az nso.hu-n dr. Bíró György, aki Supka Attila jogi képviselője.

Nevezett tréner egyébként 2012. június 1-jén három évre szóló vezetőedzői szerződést írt alá a pécsi klubbal. Az őszi szezonban mutatott gyenge szereplést követően (14. hely) azonban a szakember – némi huzavona után – még akkor télen távozott Pécsről. Bár a három évből így csak fél lett, jogilag nyilván Supkának van igaza és ilyen produktum után is jár neki a több mint 11 millió forint.

Supkát aztán tavaly nyáron szakmai igazgatónak szerződtette az NB II-es Soproni VSE-GYSEV. Irányításával ősszel egy rossz és egy jó periódust tudott maga mögött a csapat. Idén azonban nem megy a szekér, a lila-fehérek eddig nem nyertek meccset, öt találkozón két pontot szereztek és mindössze két gólt értek el. Ha ez a negatív tendencia folytatódik, könnyen elképzelhető, hogy a szakmai igazgatónak Sopronban is idő előtt véget ér a munkája. Úgy tudjuk, ebben az esetben hathavi bér – mintegy 5–6 millió forint – jár neki.

Az SVSE hátralévő ellenfelei között szerepel a bajnokságban a Vasas, a Nyíregyháza, a ZTE, a Gyirmót és a Siófok is.
Lehet, hogy majd a végére kapcsol hegymenetbe a Vasút?
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Versenyben az életért

Mindkét oldal a másikat okolja a saját nehézségei miatt, pedig... Pedig ezzel csak árkot ásnak.… Tovább olvasom