Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Menet minimum

Az anyaország közönsége már régóta óhajtja a nemzeti minimum megszületését. Vagyis olyan értékeket, célokat és normákat, melyeket egyetlen magyar politikai erő sem vitat, relativizál vagy kérdőjelez meg.
Múlt vasárnap óta a székelyek autonómiamenete uralja a honi közbeszédet. Elöljáróban leszögezzük: az autonómia igénye méltányos, elérése kívánatos. Pontos tartalmát (közigazgatási, önigazgatási-területi, gazdasági, kulturális autonómia?) viszont a romániai magyarságnak és a többségi románságnak együtt kell kimunkálnia.

Noha a törekvés hamar valóra válása egyelőre kétségesnek tetszik, ám két közvetlen üdvös hozadéka máris van. Egyrészt a cél közös politikai cselekvésre bírta és egymás mellé tudta sorompóba állítani az erdélyi magyarság pártjait. Nota bene, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök végre érdemben is megszólalhatott a magyar közmédiában. Ennek meg az volt az előfeltétele, hogy a Fidesz Markó Béla hátrébb lépése nyomán végre hajlandó volt a kiengesztelődésre a romániai magyarság messze legfajsúlyosabb politikai szervezetével.

A székelyek autonómiamenetének másik közvetlen eredménye belhoni. Pártjaink – rövid távú érdekből, szavazatszerző kényszerből, szívből, reflexből... ki tudja, ki, miért, de – szinte egyöntetűen kiálltak Székelyföld autonómiaigénye mellett. Szavakban legalább. Az anyaország közönsége pedig már régóta óhajtja a nemzeti minimum megszületését. Vagyis olyan értékeket, célokat és normákat, melyeket egyetlen magyar politikai erő sem vitat, relativizál vagy kérdőjelez meg. A nemzeti minimum optimista olvasatban az, amiben minden magyar egyet tud érteni.

Nos, ez vasárnap óta megszületni látszik: vagyis autonómiát Székelyföldnek. Igaz, az ördög ezúttal is a részletekben rejtezik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kedves kiselsős,

Kérlek, ne engedd a szüleidet elcsábulni, ha engednék is, hogy egy-egy betűt bekarikázz, NE TEDD! Tovább olvasom