Kisalföld logö

2017. 02. 25. szombat - Géza -1°C | 7°C Még több cikk.

Mankók

Szükség van mankókra az életünkben. Jó példákra a megerősítéshez: ugyan érezhetjük néha úgy, hogy nem vesznek minket emberszámba, de valaki végül mégis odafigyel ránk.

Tegnap két cikkben is foglalkoztunk mozgáskorlátozott honfitársainkkal. Győrben egy férfi éppen rokkantkártyáját intézte, amikor a lopóautó elvitte a kocsiját. Furcsa helyzet. Olvasónk ezt írta ezzel kapcsolatban: „Az eset bárkivel előfordulhat. Például csere esetén az okmányirodában csak a régi rokkantkártya bemutatása után állítják ki az újat. Ezalatt elszállíthatják az autót. Ilyen esetre a jogszabály miért nem tér ki?"
De ha vannak is vagy éppen hiányosak a jogszabályok, életszerűen kellene alkalmazni azokat. Például ha a lopóautós tisztában van azzal, hogy a sofőr éppen a rokkantkártyáját intézi, akkor nem viszi el a kocsit. Ha el is viszi, nem fizettetik ki vele a telepen a bírságot. Ha kifizettették is, végül visszaadják, emberségből.

Ugyanígy a másik esetben, ha a győri bíróságra szállítanak Mosonmagyaróvárról egy mozgáskorlátozott hajléktalant, legalább elmondják neki előre, hogy nem kap retúr fuvart. Visszafelé jöjjön, ahogy akar. Viszont ha már ilyenek is a jogszabályok, azokhoz legalább kerekesszék-barát vasútállomások kellenének. Olyanok, ahol a mozgáskorlátozottak el tudnak jutni a vonatig, meg aztán ki is juthatnak valahogy a célállomás sín- és lépcsőerdejéből.

Szomorú, ha egy mozgáskorlátozott úgy gondolja, egyszerűbb Győrből Mosonmagyaróvárig kézzel hajtani a kerekes széket annál, mint hogy megalázó helyzetekkel szembesüljön a tömegközlekedésben. (Főleg, ha még a másik dilemma is ott van, hogy egyen vagy jegyet vegyen hétszázötven forintjából.)

Ráadásul a mosonmagyaróvári hajléktalan, András a sorstársaihoz hasonlóan biztosan büszke, szabad ember, még úgy is, hogy kerekes székbe taszította az élet. És lehet, hogy az őt hazajuttató rendőrre, a történetében egyedül igazán segítőkész embertársára is mérges volt, amiért nem engedte, hogy végigküszködje a harminc kilométeres utat az éjszakában. Mégis azt mondom, hogy a rokkantkártyáját intéző Zoltán esetével szemben a hajléktalan András kalandos útjában legalább akadt valaki, aki mankót, kapaszkodót adott. Számomra ez a rendőr volt a tegnap hőse, akinek példája holnapra remélhetően szétterjed a világunkban. Még akkor is, ha a reménybeli követők ma még talán kivételezett polgárok. Akik a megvásárolt rokkantkártyának köszönhetően büntetlenül és makkegészségesen ugorhatnak ki
autójukból a mozgáskorlátozottaknak (elvileg Zoltánnak és Andrásnak) fenntartott parkolóhelyen.

Számomra ez a rendőr volt a nap hőse, akinek példája holnapra remélhetően szétterjed a világunkban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hárommilliárdos

Ilyenkor persze mindig felerősödik az a vélemény, miszerint nem is nyert senki, az irdatlan… Tovább olvasom