Kisalföld logö

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -2°C | 3°C Még több cikk.

Lúdmilla

Azt mondják, mi, magyarok a vicccsinálásban verhetetlenek vagyunk. Lehet ebben valami. A Milla (Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport) október 23-i fővárosi demonstrációján felszólalt Bajnai Gordon, hazánk volt miniszterelnöke, majd nem sokkal később a világhálón megjelent róla egy fotóglossza így: Lúdmilla. A gyengébbek kedvéért, vagy ha valaki csak nem emlékezne: évekkel ezelőtt a Bajnai érdekeltségébe tartozó Hajdú-Bét felszámolásával állítólag számos hajdú-bihari gazdálkodó család lába alól húzták ki a talajt, keserítették meg a szárnyasokat tenyésztők életét.

Egy másik exminiszterelnök, Gyurcsány Ferenc szerint hibát követett el Bajnai Gordon azzal, hogy felszólalt a Milla tüntetésén. A volt miniszterelnök bejegyzésében azt írta: a demokratikus ellenzék együttműködése kell ahhoz, hogy Orbán Viktort leválthassák 2014-ben. Szerinte azonban ennek legnagyobb akadálya az a „hazugság", amely egyenlő távolságot tart a Fidesztől, illetve az MSZP-től és a DK-tól. Úgy vélte, „ebben a hazugságban osztozik ma a Milla, a Szolidaritás és az LMP", ezért, bár sokra tartja Bajnai Gordont, most mégis úgy véli, rossz színpadot választott.

Hogy ez a döntés rossz volt-e vagy sem, majd a jövő eldönti, mindenesetre Bajnai Gordonnak már van tapasztalata a színpadválasztásban. Azon állt 2009 áprilisában is a Magyar Szocialista Párt Kongresszusán és amikor felcsendültek az Internacionálé dallamai, maga is dalra fakadt. Bajnai anyagi körülményeit becsülve egy „kicsit" disszonánsan hangzott: Föl, föl, ti rabjai a földnek, Föl, föl, te éhes proletár!, és ez alapos megütközést is keltett honfitársaink egy részében.


„Mi milliók, mi munka népe, / mi alkotunk a földtekén, / mienk lesz még pompája, fénye / s a munka nem lehet szegény."
Mi meg maradtunk ott, ahol voltunk. Tisztelettel.

Olvasóink írták

  • 1. acsali 2012. november 05. 21:18
    „Mi az, hogy állítólag....? Biztosan-t kellett volna írni”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tompa tövisek

Tovább olvasom