Kisalföld logö

2017. 11. 21. kedd - Olivér 3°C | 9°C Még több cikk.

Levél hatmillióért

Valamennyi pozícióra egyetlen tehetséges embert látott a klubnál – önmagát. Ezért írta a levelet.

Valahol az Üveghegyen és az Óperenciás-tengeren is túl történt: egy edző gondolt egy nagyot, elővette az őt foglalkoztató cég fejléces papírját és elkezdett levelet írni.

A címzett az ország egyik minisztere volt, kvázi jó barátja, amúgy befolyásos ember. Egyszer már segített az edzőn, amikor éppen állás nélkül ácsingózott valamely kispad után. A miniszter akkor felvette a telefont és megkérte a főszponzort, legyen kedves alkalmazni a trénert. Nem érdekes, hogy a klubnál van már vezetőedző, a nagy büdzséből kitelik még egy fizetés. Így is lett.

Az edzőnek utána voltak szép eredményei, talán ezeken felbuzdulva kapott vérszemet. Nagyobb hatalmat akart, mint hétvégenként a meccseken a kispad mellett ácsorogni. Ezért írta a levelet. Csak úgy ömlött belőle a szó: nem kímélt senkit, dilettánsnak titulált elnököt, vezetőt, szertárost, szinte mindenkit a környezetében. Valamennyi pozícióra egyetlen tehetséges embert látott a klubnál – önmagát.
Amikor végzett, lenyálazta a borítékot, elküldte a minisztériumba és várta a hatást, ami nem is maradt el.

Először a főszponzor vezérigazgatója kapott rohamot, aztán a klubelnök verte ököllel a falat. A „prezident" végül összeszedte magát és két lábbal kirúgta a trénert. Érvényes szerződése volt a klubnál, így üti a markát hatmillió kemény magyar forint. És utána mehet máshová dolgozni.
Megérte levelet írni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobbik énünk

Az olimpiai álomban elringatott országnak mesét sző
a reménykedés. Tovább olvasom