Kisalföld logö

2018. 09. 25. kedd - Eufrozina, Kende 8°C | 14°C Még több cikk.

Lejjebb

Kevésbé erőteljesen csaptak az asztalra azok, akiknek kellett volna.
 
Imádjuk a Balatont, s rendre előfordul, hogy nem a legegyértelműbb útvonalon jutunk el a partig. Emiatt elég jól ismerem Veszprém megye úthálózatát, főleg a Balaton-felvidéken, s már eddig is feltűnő volt, mennyivel simább aszfalton gurulunk arrafelé. A Magyar Közút adatait böngészve ebben persze semmi meglepő nincs, hiszen a szomszédos megyében a legjobb a helyzet az országban; rendben, még az is messze van Burgenlandtól, de mégis. Gyakran járunk Észak-Magyarországon is, Hevesben, Borsodban, amelyek a friss lista szerint annyival azért nincsenek előttünk, a valóságban, négy keréken viszont nagyon is érezhető a differencia.

Győr-Moson-Sopronnak egyrészt kevés oka van panaszra, mert autópályák, autóutak épültek itt az elmúlt két és fél évtizedben, másrészt viszont a többi szakaszt sokkal inkább elhanyagolták, mint másutt. Ebben persze tetten érhető az az ellentmondás, hogy hazánk legfejlettebb térségéről van szó, ahová emiatt általában kevesebb pénzt adnak felújításra, hogy inkább a fejletlenebb részeket zárkóztassák fel. Holott pont ellenkezőleg kellene gondolkodni: ahol jobban pörög a gazdaság, ott többen járnak dolgozni, több személyautó, furgon, kamion, teherautó rója az utakat, amelyek így gyorsabban is mennek tönkre. Lemaradásunk oka persze más is lehet. Tudva, miként dőlnek el általában a dolgok, valószínű, hogy a rendszerváltás óta ritkábban és kevésbé erőteljesen csaptak az asztalra azok, akiknek kellett volna.

A sok-sok elmaradás miatt ott tartunk, hogy most már 300 milliárd forintba kerülne a Győr-Moson-Sopron megyei mellékúthálózat átfogó felújítása. Ennyi pénz a világon nincs, de azért egy programot csak össze kellene állítani, hogy lépésről lépésre miként lehetne előbbre jutni. Mert lassan oda jutunk, ahonnan már nincs lejjebb.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bűvös négyes

Tomori fogalmazta meg a lényeget: világklasszisokat lehet venni, de csapatot nem. Tovább olvasom