Kisalföld logö

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 20°C | 33°C Még több cikk.

Látszat

A civilek nem mamelukok. Kreatív, gondolkodó emberek.

Könnyen beszélek, mert nem leszek az, de ha politikus volnék, a programom egyik alappillére biztosan a civil szféra, az NGO-k, az egyesületek, alapítványok, a civil közösségi szerveződések segítése lenne.

Együttműködnék velük. Nemcsak azért, mert nyugaton így szokás. Még csak nem is azért, mert az efféle szimbiózis a demokratikus berendezkedés lételeme. És nem is csak azért, mert a társadalmi felelősségvállalást illene minden egyes polgárban erősíteni. De nem is csak azért, mert a civilek sok gondot megoldanak, és ez jelentősen csökkenti a központi és az önkormányzati büdzsék terheit.
Önző szempontok is vezérelnének. Az például, hogy számtalan hasznosítható, jó ötletet kaphatnék a civilektől. És persze építő kritikát is. Mert a civilek nem mamelukok, bólogató Jánosok. Kreatív, gondolkodó emberek, akik jellemzően szabadidejükben, ellenszolgáltatást nem kérve segítik egy egyesület, alapítvány, klub munkáját, ezen keresztül a helyi közösséget, amit politikusként nekem is szolgálnom kellene. Egyébként sem okozna sem fizikai, sem lelki fájdalmat a civil párbeszéd. Örömet talán annál inkább.

Egy dolgot biztosan nem tennék. Nem küldeném az általam ellenzékinek ítélt civil szervezetekre a rendőrséget. Nem szotyoláznék együtt az igazságszolgáltatás egyik vezetőjével sem. És véletlenül sem nyilatkoznék arról, hogy milyen bírósági ítélet lenne elfogadható.
Nem pusztán azért, mert azt tanítják, hogy a hatalmi ágak szétválasztása a hatalommal való visszaélés intézményesített gátja. És nem is azért, hogy ne rajtunk élcelődjenek uniós bürokraták. Hanem azért, mert valószínűleg ezt várná tőlem a legtöbb választóm.
Még ha most esetleg nem is úgy látszik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ilyen a foci(nk)

Tizenegyüknek kell eldönteni, hogy a „fussál, falábú" most kire is vonatkozott... Tovább olvasom