Kisalföld logö

2018. 08. 14. kedd - Marcell 20°C | 29°C Még több cikk.

Kitűnő

A bizonyítvány sok mindent nem mutat.
Idén is menetrendszerűen elárasztották a közösségi médiát a kitűnő bizonyítványokról készült képek, ami – a reakciókat, hozzászólásokat látva – vegyes érzelmeket vált ki az internetezőkből. Azon most lépjünk túl, hogy ez a téma súrolja a privát családi örömködés kategória határát, elvégre akinek nem tetszik, görgessen lejjebb. Azzal sincs semmi baj, ha egy szülő büszke a gyereke teljesítményére, az össznépi, már a bölcsődében elkezdődő „Kinek a gyereke a jobb?" játék azonban a szülőkre felesleges stresszt és hamis elvárásokat, a gyerekekre téves értékítéletet pakol.

Hajlamosak lehetünk ugyanis azt hinni, hogy a gyermek munkájának egyedüli értékmérője a bizonyítvány. Az a bizonyítvány, amely egy elavult oktatási rendszer egyetlen „mérőszáma", s amely az életben való boldoguláshoz bizonyítottan szükséges közel tucatnyi készségből mindössze néhányra jelent bizonyítékot. Nem véletlen, hogy vizsgálatok szerint többnyire nem azokból lesznek a sikeres emberek, akik minden tantárgyból kitűnően teljesítenek, sőt! Sokkal inkább azok, akik nem minden területen kiemelkedőek, akik arra fordítanak nagy energiákat, ami valóban érdekli őket.

Nem beszélve azokról a kisdiákokról, akik egy hármasért, négyesért is dolgoznak annyit, mint más az ötösért. Mert nem mindenre egyformán fogékonyak, mert elevenek, mert bármi miatt akadályoztatva vannak, vagy egyszerűen csak nem teljesen passzolnak bele a poroszos iskolarendszerbe. Akik önmagukkal is megküzdenek a gyengébb jegyért is. Nekik ilyenkor nem szól a taps, nem özönlenek a lájkok.

A bizonyítvány sok mindent nem mutat. Nem mutatja a jegyek – nemcsak az ötösök! – mögötti munkát, a megtett utat, a millió más irányú tehetséget. Mindössze egyetlen pici pötty az élet nagy ellenőrzőjében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több szem

Szubjektív módon ítélik meg az eseteket a képernyő előtt is. Tovább olvasom