Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 18°C Még több cikk.

Két bak

Az uralkodó elitnek semmi köze, sőt, fogalma sincs a való világról, az ország állapotáról.
Lázár János szenvedélyes vadász. Tudjuk, milliós pénzeket is szán egy-egy jelentősebb trófeáért. A héten el is ejtett egy méretes bakot. A Fővárosi Főügyészség ugyanis bejelentette, befejezték a Norvég Civil Támogatási Alaptól érkező pénzek elosztásában közreműködő három magyar civil szervezet törvényességi ellenőrzését. A főügyészség szerint mindhárom működése teljesen megfelel a hazai jogszabályoknak.

Amúgy a Miniszterelnökség sem sajnálta a közpénzt, s rá is küldte házkutatásilag norvégékra a rendőrséget, majd az ügyészséget és a Kehit, hogy igazolják, ők lennének a haza ellenségei- nek kifizetőhelye, kvázi a honáruló ötödik hadoszlop. Sőt, még sikerült jól össze is vesznünk emiatt diplomáciailag Norvégiával. Most meg itt ez a bak. Amúgy ez onnan van, hogy a középkorban a németeknél a legpocsékabb lövész kapta a verseny végén a kecskebakot, szégyentrófeának.

Azt meg Marie Antoinette francia királyné mondta volna: ha az emberek nyomorognak, s nincs kenyerük sem, akkor egyenek kalácsot. Bár ezt a bájos Habsburg celeb soha nem fogalmazta meg. E szavakat Rousseau írta le. Így kívánta igazolni, hogy az uralkodó elitnek semmi köze, fogalma nincs a való világhoz (-ról), az emberi lét mélységeiről, az ország állapotáról.

Ez meg arról jutott eszembe, hogy a héten Kósa Lajos azt találta belemondani egyenest a kamerába, hogy ő nem érti, ha a menekülőknek van egymillió forintjuk, akkor miért nem vesznek inkább repülőjegyet, s szállnak fel egy gépre Európa felé. Ehelyett miért adják oda minden pénzüket az embercsempészeknek, s teszik így kockára az életüket.
Hát ennyit a valóságról, s annak ismeretéről.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kampányfilm

Hatásos a kampányfilm, a fejemben maradt, hogy újraélesztéskor a mellkast a Stayin’ Alive… Tovább olvasom