Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Kedves Jocó!

Ha van összkormányzati bűn a rendszerváltás óta, akkor az az, hogy egyre többen csúsznak a semmi ága felé és egyre több gyereknek csak álmában jut libasült, jó-új ruha, kugler, cukorka.

A szívem szakadt a kis József Attiláért, akit nem elég, hogy nevelőszülőkhöz adtak Öcsödre, innen írta a gyermekszegénység egyik legszomorúbb versét Jocónak becézett nővérének, Jolánnak. Libasült, jó-új ruha, kugler öt forintért, cukorka – a gazdagság elérhetetlen vágyálma egy tizenéves gyerektől két strófában.

Anno a napköziben gyakran hozakodtak elő, hogy a kétdecis iskolatejet és a hozzá járó kiflit senki ne átalkodjon kidobni, mert beírást kap. Az otthoni maradék azzal az elmaradhatatlan fejmosással került a szemetesbe, hogy bezzeg az afrikai gyerekek örömmel megennék! Oly távoli volt akkor a szegénység és az éhség, mint Öcsödtől Af-
rika.

Volt, ami volt. Tegnap a szegénység elleni küzdelem világnapja. A mai gyerekeknek nem kell József Attilát tanulniuk ahhoz, hogy az éhség líráját megismerjék. Harminc százalékuk él szegénységben, minden tizedik családnak gondot okoz a hónap végén az élelmiszerek megvásárlása. A minőségi éhezés, amikor egy ember nem jut elegendő húshoz, húskészítményhez, vagy az ezeket helyettesítő egyéb fehérjéhez, már 1–2 millió embert is érinthet Magyarországon.

A világon a szakértők becslése szerint mintegy egymilliárd ember éhezik, pedig a Föld képes lenne minden lakóját ellátni élelemmel. A megtermelt élelmiszer-mennyiség harmada hulladék, amit nem fogyasztanak el az emberek.

Egy iskolai felmérés szerint a gyerekek úgy definiálják a szegénységet, hogy az egyet jelent azzal, ha valakinek éhesen kell lefeküdni aludni...
Ha van összkormányzati bűn a rendszerváltás óta, akkor az az, hogy egyre többen csúsznak a semmi ága felé és egyre több gyereknek csak álmában jut libasült, jó-új ruha, kugler, cukorka.

Ahogy az országimázst rontó kéregető hajléktalanokat el lehet tüntetni a tömlöcök fenekére, úgy az éhező gyerekek problémája egy újabb szavazási bravúrral oldatható meg. Az a gyerek, akinek korog a hasa, nem éhes, csak küzd egy másik globális probléma, az elhízás ellen.
Kedves Jocó! Szavazzuk meg!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Integráció

Átlagosan hetente egyszer ülök ott az ítélőtáblán, ahol négy megye gyilkosai fordulnak meg, s alig… Tovább olvasom