Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Írva vagyon

Alsó-Magyarországból nézve a válság ott toporog már az utcán is, miközben éppen darabjaira hullik a társadalom.
Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tilalmát és összeegyeztethetetlennek az emberi méltóság védelmével, ha az állam bünteti, hogy valaki kényszerűségből közterületen él, s nem helyesli, hogy e téren az önkormányzatok visszaélnek jogalkotási hatáskörükkel.

Egy év kellett hozzá.

Lázadt bennem minden véredény, s már a törvény megalkotásakor sem értettem, miként ugorhat neki egy nemzeti együttműködésre alakult, magát keresztény-konzervatívként meghatározó kormány úgy a hajléktalanoknak, mint a kóbor kutyáknak, s hogy komolyan tiltakozni jószerével csak arra, a társaival dafke kukázó szociális munkásra emlékszem, akit a bíróság első fokon  három év próbára bocsátott, majd bűncselekmény hiányában végül felmentett. Összeugrott a gyomrom a büszke politikusi nyilatkozatoktól, melyek a hajléktalanok külterületekre ebrudalásáról, kunyhóik ledózerolásáról, a kukákban élelem vagy ruha után kutatók példás büntetéséről szóltak, s bátran betiltották itt-ott, túllihegve a túlliheghetetlent, még a hajléktalanoknak szánt karitatív ebédosztásokat is. Mert e gondolatmenet szerint aki az utcán él, nem is igazi ember, nemkívánatos „koszos objektum" csupán, aki elzavarható a közterületekről, még akkor is, ha az állam vagy az önkormányzat ideiglenesen sem tud a túlélésükhöz elegendő lakhatási feltételt teremteni. Egyébként meg nem baj, ha vannak, de legalább ne látszódjanak, mert zavarja a felülnézeti társadalom szépérzékét, ha valakik mások szemetében keresik maguknak a mindennapi betevőt.
Pedig Alsó-Magyarországról nézve a válság ott toporog már az utcán is, miközben éppen darabjaira hullik a társadalom. A kéregetők egyre gyakrabban hiába kérnek, a kukákban egyre ritkábban találni kidobott konzervet, visszaváltatlan sörösüveget. Milliós nagyságrendű az adósságait fizetni nem tudó háztartások, jelzáloghitelesek, köztartozók száma, riasztó a bedőlt hitelek aránya, százezerszám táncolnak pengeélen, élnek napról napra amúgy is ingatag egzisztenciák, akik mind-mind potenciális hajléktalanok, csak még nem hiszik el, nem merik bevallani maguknak, gyerekeiknek. Félmilliónyian élnek lakásnak nem nevezhető lakásokban, az utcákon pedig mintegy negyvenezren, minden kétszázötvenedik magyar kiszolgáltatva, reménytelenül, éhezve, fázva, koszosan, mint az ország szunnyadó rossz lelkiismerete. Ha összejönnének, szépen megtöltenék a Kossuth teret… 

Szóval az AB döntött, mert hát mégiscsak többet ér egy ember annál, mint amije van. Egyébként az alkotmánybírák nélkül is írva vagyon: az egész törvény ez egy igében teljesedik be: szeresd felebarátodat, mint magadat. Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emésszétek.

Olvasóink írták

  • 2. tradermike 2012. november 21. 19:00
    „Nem akarok politizálni, de ide kívánkozik, hogy környezetemben egyre több a bűncselekmény - érezhetően több, mint néhány éve. Lopások, csalások, betörések, szerződésszegések. Ez most nem a hajléktalanhelyzetről jutott eszembe, hanem arról, hogy mióta kihirdették a Kánaánt, valahogy egyre kevésbé tűnik együttműködőnek a nemzet.”
  • 1. szekelyse50 2012. november 20. 18:12
    „Igen ez valóban ,a meztelenre vetkőztetett magyar nép valósággal rohan a nyomorúság vesztőjébe.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gólüröm

Mert a focista csak úgy örüljön, ahogy a pocakosodó döntnökök engedik. Tovább olvasom